Programkereső

Lapáttenyerek vs. minilábak – a fehérvári Apaklubban jártunk

  • 2017.12.19.

Új típusú, modern városi apukáknak is nevezhetnénk őket, vagy egyszerűen a gyermekük minden rezdülését követő szülőknek? Az biztos, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően már nem tekintünk fehér hollóként arra a férfira, aki babamasszázs tanfolyamra megy. Nemrég az egyik helyi Apaklubban néztük meg, hogy is történik mindez.

Akár csak egy évtizede még az sem volt gyakorlat, hogy a férfiak apaklubba járjanak. Gyereknevelésről csacsogni hasonszőrűekkel a mai szülők szüleinek még valamiféle hóbortnak tűnhetett, a huszon-harmincéves új apukageneráció tagjainak viszont teljesen egyértelmű, hogy mind a babavárás, mind a babázás teendőiből egyaránt részesedik a szülőpár, nincsenek már klasszikusan leosztott anya-, és apaszerepek. A pelenkázás, az éjszakai dajkálás, vagy a minél korábban elkezdett közös játék ugyanúgy az apukák terepe, mint az anyukáké. Az Erzsébet úti A Ház programjaként elindult Apaklubban legalábbis ezt hallom az éppen jelen lévő édesapáktól. Attila örökbefogadott babájuk, István a néhány hetes apróságuk mellől érkezett a babamasszázs-tanfolyamra, János pedig párjával most várja az első gyermeket, de már előre szeretné elsajátítani a gondozás és a babamasszázs fortélyait.  Mint mondják, egyáltalán nem ritkaság ma a férfifölény sem az ilyen képzéseken, ahogy egyre többeknek természetes a szülésfelkészítő tanfolyamok látogatása is, várandós párjukat támogatva. Nekik az furcsa, ha egy férfi ki akar maradni mindebből.

Az Apaklub babamasszázs-tanfolyama a Székesfehérvár Egészségügyi Ellátásáért Közalapítvány támogatásával valósult meg, így az érdeklődők ingyen vehették  igénybe. Nagypapákat is vártak, egyelőre apukák jöttek, de a kezdeményezők nem adták fel. Séllei Györgyi, aki több egészségfejlesztő programot indított már a városban különböző csoportok részére, bízik abban, hogy a férfiak egyre tudatosabban vállalnak szerepet a családi életben, a várandósság és a gyermekágyas időszak alatt is.

Hegedűs Judit védőnő már mutatta is, hogyan kezdjenek neki az apukák a kicsi masszírozásának. Persze elhangzott pár bevezető mondat, miért is jó és hasznos ez az ősi tudás: amellett, hogy a kis test masszírozása erősíti a baba immunrendszerének működését, csökkenti a stresszhormonokat, elősegíti a vázizmok és érzékszervek fejlődését, megtanít ellazulni, kiegyensúlyozottabbá teszi a baba szervezetének működését( légzés, keringés, emésztés), javítja az idegrendszer működését, alig lehet számba venni, mit is eredményez még az emberi érintés bensőségessége, hogyan lassítja a baba szívverését, kelt a kicsiben biztonságérzetet, hogyan lazítja testét és izmait, s ami talán a legfontosabb: milyen csodálatos, spontán és szeretetteli módon erősíti meg az apuka és kisbabája kapcsolatát.

A babamasszázshoz nem kell a mai babagondozáshoz amúgy annyira jellemző „eszközpark”: a két apai (anyai, nagymamai, nagypapai) kézre, egy meleg, valami szilárd felületre tett takaróra, törölközőre és bababőrbarát masszázsolajra lesz szükségünk mindössze. És persze időre, türelemre: mint Hegedűs Judit is megjegyzi, nem minden baba fogadja „első blikkre” szívesen az újdonságokat, de érdemes próbálkozni, hiszen mindkét fél számára pozitív, endorfinfelszabadító mozdulatokról van szó.

A három apuka készségesen gyakorol, egyelőre játékbabákon. A különböző simító, vagy gyúró mozdulatokat sorban sajátítják el – közben figyelem az arcukat, feszült figyelemmel koncentrálnak. Nincs kétségem: alig várják, hogy a tanultakat annak is átadhassák, aki most az egyik legfontosabb az életükben.

Szöveg és fotó: Kocsis Noémi