Szárcsák és szúnyogok
Átadás előtti minitúrán jártunk a felújított Sóstón
Első szabály: szúnyogriasztó kence nélkül egy tapodtat se! Második szabály: legyél nyitott, bátor, felfedező! Harmadik szabály: ha a második szabályt figyelembe véve lépsz a város képzeletbeli zöld tüdejének valóságosan zöld talajára, automatikusan az első szabály lép életbe…
Bár a közel egy év alatt felújított, 218 hektáros területet – amely Székesfehérvár legnagyobb egybefüggő zöldfelülete, helyi és országos védettséget is élvez – hivatalosan még nem nyitották meg, a benti cipőnyomokból és fel-feltűnő kerékpárosokból ítélve mások is igen kíváncsiak már, milyen lett a július közepére a szakemberek által késznek ígért „zöld tüdő”, melynek „fazonigazítása” nem volt kismértékű, sőt: az északi tavon 65 ezer köbméternyi iszapot mozgattak meg, ennek egy részéből különböző méretű költőszigeteket hozva létre, de elültettek több, mint 300 fát, 1500 cserjét és kétezer vízinövényt is, a fából épített új objektumokról nem is beszélve. Nem csoda, hogy sokan nem győzik kivárni a szalagátvágást és mindenféle csinnadrattát mellőzve csak körbebarangolják a területet. Megtehetik, mikor mi ott jártunk, szabadon közlekedhettünk a Sárkeresztúri út felől, de kifelé, az épülő stadionnál sem állított meg minket senki.
Gyalog, az erdős részeken át közelítve viszont nem éppen kellemes az első úti élmény: hatalmas intenzitással támadnak a csípőszúnyogok, így kétszáz méter megtétele után már több, mint tucatnyi viszkető hólyaggal lettünk gazdagabbak. Rovarűző kence nem lévén nálunk cselhez folyamodtunk és a határt jelképező kerítéstől kerékpárral újraindulva próbálkoztunk ismét. Bevált: a nagyobb haladás sebességet a gyötrő rovarok nem tudták követni, így gond nélkül kiértünk a tulajdonképpeni, nyíltabb vízterületre.
A cserjés, zsombékos, mocsaras terület igen kellemes látványt nyújt: mindenhonnan izgalmas madárhangok hallatszanak, és szépen megfigyelhetők a tulajdonosaik is, ahogy fel-felröppennek a nádasokból, zsombékokról, vagy éppen hosszú, vékony lábaikkal járják a vizeket, élelmet keresve. És nem mindegyik ijedős: az újonnan épített, pallós közlekedők egyikén például jó ideig nem tudtunk tovább haladni egy récétől, amelyik kitartóan üldögélt a deszkákon, mintha csak napozna. A pallóutak egyike jópofa központi szigetre visz, itt a kisebb gyerekek külön kiemelkedéseken ugrálhatnak végig, mintha csak tavirózsákon lebegve tennék, békaként. A szigetecske belsejében meghagyott hatalmas fákra izgalmas, hagymaszerű, fonott kuckóhintákat függesztettek, ezekben megbújva még nyugodtabb körülmények között szemlélődhetünk, mert elvonulásra, bújócskázásra kitűnőek. Az itt kialakított térnek szemmel láthatóan egyfajta agoraszerepet szántak az osztálykirándulásra, csoportos természetvédelmi foglalkozásra érkező gyerekekre gondolva: fedett házikóban ülhetnek le falatozni a vendégek, akik a kémlelőnyílásokon persze itt is szemmel tarthatják a terület flóráját és faunáját.
A burkolt központi utat egy helyen a vízgyűjtő patakja vágja el, s bár ide kissé akrobatikus leereszkedni, de a csobogó víz látványa megéri a fáradságot. Tovább haladva erdős, emelkedős-lejtős részen egy magasleshez érkezhetünk, ahonnan remek kilátás nyílik a vízimadarakkal teli részekre. A Sóstón több helyre telepítettek játékos, informatív, tanító jellegű táblákat, a magaslesen például madárhatározó segítségével azonosíthatjuk a korábban látott szárnyasokat.
Természetesen megmaradtak a jól ismert és kedvelt részek a Zöld tanyával és új elemként a Szárcsa csárda mögötti parkolónál egy új játszótér is létesül – ott jártunkkor ezt még javában készítették, egyelőre bekerítéssel jelezve a munkálatokat. Az itteni parkolóban elég hely van a gépkocsival érkezőknek, de nyugodtan menjünk a bejárásra kerékpárral, mert az új kialakításoknak köszönhetően drótszamárral is pompásan bejárható a terület.
De tudják: egyes szabály…
Képek és videók
