Programkereső

Ez volt Fehérvár 2018-ban

  • 2018.12.28.

Összegyűjtöttük az év legjobb helyi sztorijait

Ilyenkor, az év végéhez erőteljesen közeledve szinte minden lap és portál igyekszik egyfajta keresztmetszetet nyújtani a távozó esztendő történéseiből, híreiből. Van sport, kultúra, celebhír, vagy közéleti fókuszú összeállítás ilyenkor – a Teleélettel a legjobb, vagy ha úgy tetszik, az emberek szívét, érzékeit leginkább megmozgató történeteit szedtük csokorba…

JANUÁR

Három kiló 81 dekával 2018 legelső napjának hajnalán Fojtek Olivér születése örvendeztette meg a fehérváriakat – ismeretlenek is szívesen gratuláltak a város újévi első kisbabájához a büszke szülőknek.
A Sarló utcai patikában üzembe állt a legmodernebb technológiát a gyógyszertárakba behozó gyógyszeradagoló robot, és 20 esztendős lett a helyi Családok Átmeneti Otthona, a fehérvári mentőállomáson pedig elindult a havi rendszerességű Hősképző Program.

FEBRUÁR

Az egészségügy kiválóságait ismerték el az Ápolók Napján: az „Év ápolója” elismerést Maleckiné Lázity Andrea intenzív szakápoló, míg az "Év asszisztense" díjat Kocsis Erika műtős szakasszisztens vehette át. Ez pozitív esemény volt az ágazat életében, amelyet az év első két hónapjában több tragédia is jellemzett: a megyei kórház három prominens orvos szakembere is elhunyt januárban és február elején.

 

MÁRCIUS

Első alkalommal díjazott a város öt kategóriában olyan embereket, akik a hétköznapi kiemelkedő munkájukért kiérdemelték a Hétköznapok Hősei elismerést. A díjat szociális munkás, rendőr, tűzoltó, ápolónő és polgárőr is átvehette.
A közgyűlés elhatározta, hogy a városban tizenkét helyen elektromos autók töltéséhez használható oszlopokat telepít (2018 decemberére aztán ezeket a valóságban is használatba vehette a helyi e-autós közönség). A püspök József-napon megáldotta a fehérvári édesapákat, az előző napon pedig – hasonlóan a 2013-as Nagy Márciusi Hóhelyzethez - megint „márciusi havazott”, hókotrók járták a város utcáit.

 

ÁPRILIS

Elültették a városban az első Férfi Felelősség Fáját (a palotavárosi Családok ligetében), hogy felhívják a figyelmet a férfiak családi és társadalmi felelősségvállalásának, értékközpontú példamutatásának a fontosságára.
Miután háromból egy képviselő az április 8-i országgyűlési választások után kilépett a grémiumból, megszűnt a városi közgyűlés baloldali frakciója.
Elhunyt a Lánczos Kornél Reálgimnáziumot megálmodó Lovranits József, az intézet igazgatója és megalakult a Székesfehérvári Balett Színház.

MÁJUS

Ismeretlen kezdett lövöldözni a Budai út egyik tízemeleteséből a szemközti buszmegállóban várakozókra, hatalmas felháborodást okozva a városban. A rendőrök három nap alatt azonosították és elfogták a duhaj fegyverest.
A tartós jó idő beálltával nagyobb sebességre kapcsoltak a helyi ásatásokon, így sikerült több középkori sírt megtalálni a Bazilika feltárása során.
Ritka esemény volt az is, hogy három állami gondozott fiatal pár is kimondta a boldogító igent a számukra szervezett közös esküvőn a Hiemer-házban.
Börgöndpusztán felavatták azt az emlékművet (Kocsis Balázs alkotását), amely a közlekedési balesetek áldozatainak állít emléket.

 

JÚNIUS

Elkészült végre és fel is avatták a hónap elején a megújult Országzászló teret.
A megyei jogú városok közül Székesfehérvárt ismerték el a tehetséges fiatalok segítésében vállalt támogatásért, a város „Tehetségbarát Önkormányzat” díjat kapott.

 

JÚLIUS

Megkapta az egyetemi címet a Kodolányi János Főiskola és a közgyűlés eldöntötte, ki üzemeltetheti az akkor már a kivitelezésben jelentős csúszásban lévő Sóstói Stadiont. A Jancsárkert nyerte meg a Tesco támogatási kezdeményezését, a piacos civil szervezetre voksoltak a legtöbben.

 

AUGUSZTUS

Lajkó Csaba és futóbarátai több megyén átfutva a Heti Betevőnek gyűjtöttek útjuk során tartós élelmiszert. A Szent István Emlékérmet augusztus 20-án Ribi Péter, a Fehérvár Travel ügyvezető igazgatója kapta. Csitáry G. Emil egykori polgármester domborművet kapott a Fő utcán és az utolsó nyári napon a tanévnyitóval gyakorlatilag elkezdődött az iskolaév is.

 

SZEPTEMBER

Magyarországon, de még Európában is egyedülálló kezdeményezésként kezdte meg működését egy új kutatóintézet. A Prosperis Alba a jövő kérdéseire adna választ. Nálunk tartották az idei Katolikus Társadalmi Napokat és a fehérvári polgármester átvehetett egy Digitális Oktatás Nagykövete díjat.

OKTÓBER

A fehérváriak nagy nehezen kiválasztották egy szavazáson, milyen Virágórát szeretnének látni 2019-ben. Úgy alakult, hogy az idei mindjárt hármas jubileumi év is lehetett a helyi lengyel-magyar barátság naptárában, ugyanis a Klub Polonia 30 születésnapját, a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat megalakulásának 20. évfordulóját és a lengyel függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját is ugyanazon a napon ünnepelték meg a városban, amely egyébként pár nap múlva újabb állami elismerést kapott: önkormányzata Idősbarát címet birtokolhat. A Jancsár utcában új egészségfejlesztési irodát nyitottak.

 

NOVEMBER

Felkavarta az őszi állóvizet, hogy a szolgáltató bezárta a Zombori úti postát. Elkészült és bemutatták végre a város településképi arculati kézikönyvét és a várost megint elismerték, ezúttal a Virágos Magyarországért Mozgalom egyik különdíját kapta meg. A nők munkaerő-piaci helyzetének, a család és a munka összeegyeztethetőségének javítása érdekében Női Karrierpontot nyitottak Fehérváron is, a Piac téren.

 

DECEMBER

Kiderült, hogy virtuális dühöngő is lesz a januárban nyíló Titkok Házában, amely egy új technológiai élménylabor a városban, a Technika házában.
A közgyűlésen eldöntötték a képviselők, hogy hamarosan belefog a város egy igazi Vadmadárkórház építésébe és egyfajta előkarácsonyi ajándékként új kormányablak is megnyílt a vasútállomás épületében. Az USA és Kína magyarországi nagykövete is 2018 utolsó hónapjában tett látogatást a fehérvári polgármesteri hivatalban.

 

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK 2019-BEN…

Fotók forrása: szekesfehervar.hu