Programkereső

Havi félmilliót fizet ki a rákbeteg Virág terápiára

  • 2019.04.09.

Összefognak érte a rockerek

     Hét éve küzd a nyirokrákkal egy fiatal fehérvári nő – betegútja igazi hullámvasút: mire az egyik áttétből kihozták az orvosok műtéttel, némi tünetmentes időszak után másik szervét támadta meg a kór. Sólyomné Turbucz Virág azonban sohasem adta fel, most és a jövőben sem fogja – de a családra mérhetetlen terheket rovó intenzív terápiát már képtelen egyedül finanszírozni a család.

    „Turbucz Virág vagyok, 27 éves daganatos beteg. Betegségem története 2012 júniusában kezdődött: egy 2,5 cm-es melanomát távolítottak el a lágyékomból az érintett területtel együtt. Ekkor még nem találtak áttétet.”
 Így kezdődik Virág közösségi oldalas posztja, amelyet a legszívesebben sosem írt volna meg, nem önmagát előtérbe toló, az élete minden rezdülését megosztó ember ugyanis, inkább szemlélődő, vívódó, nehezen kér – ahogyan önmagát jellemzi. Nem jókedvében születtek meg tehát az elmúlt években a bejegyzései, a betegség mind erőszakosabb hatalomátvétele és a családra ezzel járó egyre kétségbeejtő terhek okán jutott arra az elhatározásra, hogy a közösség elé tárja a helyzetét és segítséget kér.


„2013 decemberében észrevettem, hogy a jobb lágyékomban is van egy csomó. Ultrahang és biopsziás vizsgálat után megállapították, hogy nyirokcsomó áttétről van szó. Újra megműtöttek. 11 nyirokcsomót vettek ki, utókezelésnek új immunterápiát és sugárterápiát kaptam. A sugárterápiánál a petefészkeimet nem takarták le, az orvos nem ajánlotta ezután a gyermekvállalást. Az immunterápiát le kellett azonban állítani, mert felborította a hormonháztartásomat. A pajzsmirigyem 3 hónap alatt elhegesedett és gyógyszert kaptam.”
   Kívülállóként is torokszorító olvasni Virág hétköznapjairól a betegség árnyékában, ilyenkor tényleg értelmet nyer a küzdelmes jelző, mert ő és a családja így élnek már hetedik éve: Virág szervezetében a kemoterápiás és sugárkezelések és egyéb beavatkozások után is újabb területeken ütötte fel a fejét a betegség, egymást követték a visszaesése, de szerencsére tavaly rátalált egy nagyon szoros és szigorú napirenden alapuló intenzív terápiára és egyből érezte, ez az ő egyetlen és igazi esélye. És itt a nagyon szoros és szigorú nem üres frázis: a Gerson-terápia táblázata óránkénti feladatot ró a betegre, hol biozöldségek levének facsarása és fogyasztása, hol beöntések, pihenés formájában. Mindez azzal jár, hogy az ember gyakorlatilag a négy fal között, a lakásban éli az életét – hiszen mire kitenné onnan a lábát, fordulhatna is vissza, hogy a következő adag tiszta zöldséglé lepasszírozásához hozzálásson. Virág napi zöldségszükségletét egy fővárosi, speciális gyógyászati diétákra is szakosodott termelő és külföldi forrás tudja kielégíteni, de ezek szervezése, rendelése, megszerzése természetesen nem ugyanaz, mintha valaki kiugrana a sarki zöldségeshez, az árától pedig egész egyszerűen leül az ember, ha meghallja: a gyógyszerekkel együtt havi félmillió forintjába kerül a családnak. Virág értelemszerűen képtelen így dolgozni, férje keresete pedig messze nem fedezi a költségeket, s bár a tágabb család természetesen anyagilag is megtesz, amit csak tud, erőforrásaik és tartalékaik kimerültek a hétéves harcban.  Mondanunk sem kell, hogy ezt a táplálkozás alapú terápiát az egészségügy nem finanszírozza meg Turbucz Virágnak.
   Az elmúlt években a civil szervezésben megvalósult jótékonysági akciók jelentettek némi fellélegzést. Szerveztek Virág gyógyulására koncertet, vásárt, legutóbb az Orsiékszer (az egyedi, kézműves ékszereket készítő Németh Orsi és Tárnok Orsi vonala) tette közzé, hogy virágformájú kitűzőik vásárlói az ékszer árának kétharmadával tudják támogatni a készítők felajánlásával a fiatal fehérvári nő gyógyulását. A legutóbbi kezdeményezés éppen április 13-án érhet be: a helyi Nyolcas Műhelyben rockzenekarok és zenészbarátok adnak közös jótékonysági koncertet, melynek bevétele szintén Virág rákkal szembeni küzdelmét támogatja majd. Szombaton 20 órától színpadon a MERT, a Septic Pain, a The Rebels és a győri The Darkest Light. A rock ezen az estén Virágért szól, s a gyógyulásán túl a céljaiért:

  „Szeretném az emberek segítségét kérni abban, hogy a havi anyagiak előteremtéséhez hozzájáruljanak. Itt van ez a csodálatos lehetőség, hogy meggyógyuljak! Kérem, segítsenek, hogy ne a pénzen bukjon meg a terápiám! Nagyon sok mindent szeretnék még a jövőben csinálni. 27 éves vagyok és nagyon sok kívánságom, célom és tervem van a jövőre nézve. Szeretnék még sokáig a férjemmel lenni! Segítsenek abban, hogy visszanyerjem az egészségem, hogy visszakaphassak mindent, amit a rák elvett tőlem, és hogy 30 éves koromra megtapasztalhassam milyen Anyának lenni. Minden kis segítségre nagy szükségünk van! Nagyon köszönöm!”

Az esemény részletei megtalálhatók a TeleÉlettel Programportálon is, itt.