Batu kán, az intellektuális rohadék
Interjú Szabó Miklós Bencével színházról, tévéről, családról
Fehérvár amatőr színházi életében sok éve ott mozog egy egyre több arcszőrzettel felszerelt harmincas fiatalember. Akik nyomon követik pályáját, leginkább két dolgot jegyeznek meg vele kapcsolatban: hogy bár drámát is játszott már nem egyszer, mégis igazi falstaffi, vígjátéki alkat. A másik pedig az, hogy igazából évek óta kitartóan teszi a dolgát színészként és televíziósként, semmi allűr, semmi hákli. Maradandót azzal ad a színpadról, hogy a darab után arra emlékezünk, milyen jót nevettünk már megint, Szabó Miklós Bencének köszönhetően. A 2019-es Királyi Napok augusztus 9-i fesztiválnyitányán egy zenés-táncos dramatikus történelmi játékban láthatjuk majd Batu kánként, ebből az apropóból született ez az interjú.
A fotót készítette: Varga András
- Hogy lettél/leszel Batu kán?
Matúz János rendező kért fel, mi már többször dolgoztunk együtt az október 23-i műsorban és Gorsiumban. Rám gondolt és én mondtam, hogy persze, oké.
- Ilyenkor mit csinál az ember? Hazarohan és megnézi a másodikas gimis történelemkönyvet?
Konkrétan tényleg ez történt, bár annyi helyzeti előnyöm volt, hogy 4-5 éve játszottunk Szabó Magda: Béla királyában és abban elég rendesen körbe jártuk az adott történelmi kort, igaz, inkább a muhi csata időszaka utánit, de mégis. Volt előkép már.
- Mit képzelsz el, milyen lesz a te Batu kánod?
Biztosan magyar szemszögből csinálnám meg – szerintem egy igazi intellektuális rohadék, aki nagyon negatív figura, de ugyanakkor egy furmányos, nagy koponya is, hiszen remekül tudta a háttérben mozgatni a szálakat.
- Színész és rendező szülők mellett nőttél fel, ilyenkor biztosan hátrányban van az a gyerek, aki kukásnak, mozdonyvezetőnek, atomfizikusnak készül. Mégis megkérdezem, hogyan lettél színész?
Van az idén 61 éves társulatunk, a Szabad Színház, édesanyám, édesapám ott játszott, sőt, egy-két hónap erejéig a nagymamám is – és valóban beleszülettem, sok választási lehetőségem nem volt, adta magát a közeg. De kapásból tetszett az egész. Hét-nyolcéves lehettem, mikor anyuék elkezdték az utánpótlás nevelést, Gomez, Koncz Károly foglalkozott a gyerekekkel, csináltunk darabokat, aztán az első komolyabb szöveges szerepet is megkaptam, Bruckner Szigfrid voltam a Négyszögletű kerek erdőben. Ez meghatározó volt, nagyon szerettem is játszani. Bekapott a gépszíj. Kétezer környékén, egy Adorján Viktor-írta misztériumjátékkal aztán becsatlakoztam a felnőtt társulathoz is.
- Mégsem lettél hivatalosan színész, mert kommunikációs szakember lettél, s így nem teljesítetted be a szülői álmot, „hogy na, majd a fiunk!” Nem is akartál jelentkezni a színművészetire?
Nem jelentkeztem, mert pont az érettségi évében nem indult általános színész szak a főiskolán, csak zenés osztály, nekem pedig az nem tetszett annyira. Nem akartam várni egy évet, közben felvettek a kommunikáció szakra, megtetszett és már nem akartam abbahagyni. Utána meg úgymond megöregedtem – de jól van ez így most, hiszen sok darabba, kőszínházba is be tudtam játszani különböző szerepekbe. Tavaly Veszprémben játszhattam a Funtek Frigyes rendezte Kurázsi mamában, Börcsök Enikő mellett, hatalmas élmény volt. Egyszóval egyáltalán nem bánom, hogy így történt, mert van egy másik szakmám is, amit nagyon szeretek. De se a tévét, se a színházat nem tudnám kizárólagosan csinálni.
- Ha te mégy színházba, mit nézel szívesen?
Operett, musical kivételével gyakorlatilag mindent. Azt szeretem, mikor egy darab után még két napig morfondírozhatok rajta, mit is akart jelenteni az egész.
- Másfél éves a kisfiad, jön felfelé a következő színészgeneráció nálatok?
Hajajj… Botond már most nagy színész. Simán lejátssza az apját.
További fotók forrása: Lőrincz Miklós és Facebook
Képek és videók
