Programkereső

Esernyők villámcsődülete

  • 2019.08.28.

...és ezek voltak a legérdekesebb fehérvári flashmobok

Ki hinné, hogy már 16 éve villámcsődülünk Magyarországon? És ebben kifejezetten haladunk a világgal, mert az első magyar megmozdulást mindössze két hónappal előzte meg a világpremier, 2003. június 17-én, New Yorkban, Manhattenben. A Harpers Bazaar egyik szerkesztőjének akkori felhívására több, mint 130 ember keringett órákig egy kilencemeletes szőnyegáruházban egy bizonyos szőnyegtípust keresve. A flashmobozás nevéhez méltóan villámsebességgel terjedt szét a világban. Az első magyar csődület 16. évfordulóján a fehérvári Városháza téren színes esernyők köszöntötték a mozgalmat. De melyek voltak a legemlékezetesebb helyi megmozdulások?

A leghasznosabb: diákok csődültek az újraélesztés terjesztéséért

2017. május 27-én az Országalma körül csődültek középiskolás diákok, a mindenki által megtanulható újraélesztés népszerűsítéséért. A „Legyetek bátrak, merjetek cselekedni!”- mottójú akció plusz különlegessége volt, hogy a gyerekek és a pedagógusok mellett a Fehérvár Enthroners csapatának játékosai is beszálltak és felfújható tojáslabdák segítségével demonstrálták az újraélesztés létfontosságú lépéseit.

A legszínesebb: fiatalok körbedíszítettek egy szürke belvárosi utcácskát

2014 februárjában a fehérvári Szent János közt dekorálta ki több helyi civil szervezet, a közeli gimnázium diákjainak segítségével. A kissé kopott házfalakat megannyi színes pillangó és gerillahorgolók alkotásai díszítették, majd a résztvevők Pharell Williams: Happy című számára lejtettek vidám esernyős táncot.

A legköltőibb: Aranyra emlékezve kékben táncoltak

Arany János születésének 200. évfordulójára emlékezve öltöztek be kékbe a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Arany János Tehetséggondozói Program (AJTP) diákjai, 2017 márciusában. A Városház téren tartott táncos csődületet az ország szabadságáért tartották.

A leggyászosabb: koporsóvivőkkel a kihalt fehérvári belvárosért

2012. szeptember első napján pár helyi kritikus értelmiségi arc valósított meg egy flashmobot a fehérvári belvárosban: a kihalt székesfehérvári belvárosi élet búcsúztató gyászmenetében feketébe öltözött gyászhuszárok cipelték a jelképes koporsót, közel százfős gyászmenet kíséretében az önkormányzat épülete elé, ahol mindenki elhelyezhette koszorúját, virágját, mécsesét az „elhunytra” emlékezve. A helyzet azóta talán változott valamicskét, bár a téli hónapokban olykor valóban igencsak kihaltak a város utcái sötétedés után…

A legmagyarosabb: koreografált néptáncos fesztiválnyitás

2012 májusában az Alba Plaza előtti téren több százan figyelték a 13. Kortárs Művészeti Fesztivált megnyitó flashmobot: Gelencsér András néptánc alapú kortárs koreográfiájában a fehérvári néptáncosokhoz önkéntes is csatlakoztak, végül több tucatnyian együtt ropták – az esemény igazi, nagyon hangulatos körtáncba torkollt.

A legvakációsabb: közösen csődültek a kígyós iskolások

A fehérvári Németh László Általános Iskola a 2018/2019-es tanévben tartotta fennállásának 40. évfordulóját, amit a tanév legvégén egy óriási, az egész iskolát megmozgató, koreografált villámcsődülettel koronáztak meg. A gigantikus zenés flashmob után jogosan törhetett ki a zabolátlan vakációs hangulat az intézményben.

A „legcsaládbarátabb”: kiskorú jegyespárral az esküvőkiállításért

Az év eleje hagyományosan az esküvői kiállítások időszaka Fehérváron (is) – a többes számot indokló két helyi rendezvény okán. Az Alba Plazaban ezért az eseményeket megelőzően egy csapat fiatal kerekedett boldog táncra, amelynek főhőse két tini volt, mátkapárnak beöltözve. Hulltak a vörös rózsaszirmok, ám végül mégsem csattant el az a bizonyos hitvesi csók…

A legaranyosabb: a hordozott baba is tud villámcsődülni

A Kangatraining Magyarország módszerében a babák hordozóban az édesanyjukon pihennek a torna ideje alatt, s kihasználva a bőrkontaktus előnyeit, érezve az anya illatát, hallgatva annak szívverését, megnyugszanak. 2017-ben a kenguruban hordozás nemzetközi napján, egy jótékonysági akció keretében, egy szép májusi napon táncoltak együtt fehérvári babák az anyukájuk hátára kötve, jelképesen közösen kifejezve együttérzésüket a koraszülött kisbabákat nevelő családokkal.

A leglazább: jógázni az utcakövön

2015. június 17-én Szűcs Dorina jógaoktatóval nyújtottak mindegy tucatnyian a Magyar Király hotel előtt. A Jóga világnapjához kapcsolódó spontán csődülethez bárki csatlakozhatott – mindenesetre szokatlan látványt nyújtottak a hotel utcai teraszán iszogató turisták és pár lépésre tőlük a színes jógamatracaikon elmélyülten ászanázó jógarajongók. Az akciót a városban minden évben megismétlik, így erről a flashmobról gyakorlatilag nem lehet lemaradni.

A legcukrosabb: nasival hívták fel a figyelmet a drog veszélyeire

2011 nyarán az egyik fehérvári nagyáruházban fura, de igen ötletes formáját választották a SZITI Szociális Egyesület munkatársai, hogy felhívják a hétköznapi vásárlók figyelmét a tudatmódosító szerek fogyasztásának veszélyeire. A Drogellenes Világnaphoz csatlakozva egyszerűen színes cukorkákat osztogattak a vevőknek, de alig voltak, akik egyáltalán megkérdezték: mit is kaptak és rágcsáltak el. A szokatlan flashmobra jó visszajelzések érkeztek: az emberek elgondolkodtak rajta, mennyire könnyedén válhatnának maguk is fogyasztóvá…

Képek és videók