A férfi, akivel a Romkertnél járva elsőként találkozunk
A székesfehérvári Romkert bejáratánál helyezték el vakítóan világos emléktábláját, amelynek szövege napfényben nehézkesen kisilabizálható. A komoly, szakállas férfiú mellett elsétálva a turista a kapun befelé igyekszik, de talán a fehérváriak sem mindig tudják, hogy a területen legelőször ásató régészt tisztelhetik Érdy János személyében…
Nem volt könnyű az indulása az életbe: a tizenegy gyermekes család, ahova harmadikként megszületett, korán elvesztette atyját, fenntartása ezentúl az anyára nehezült. Érdy – aki később legkedvesebb ásatási helyszínét választva 1848-ban névmagyarosított - Vácon és Esztergomban a gimnázium négy osztályát elvégezvén, nagybátyja Luczenbacher János gondnoksága alá került. 1814–1815-ben Nagyszombatban a bencés rendiek gimnáziumában a humaniorák második évét elvégezte s 1815 őszén a Bencés rend növendékei közé lépett.
Tevékenysége olyan szerteágazó volt, hogy csak kapkodja a fejét az ember. Felnőtt életénem szerteágazó feladatokra vállalkozott: foglalkozott a magyar őstörténettel, régészettel, oklevél és pecséttannal. Legkomolyabban a numizmatika érdekelte.A belgiumi Luczenbacher-család leszármazottja kora, a késői felvilágosodás számos jeles magyar nobilitását tanította bölcseletre és jogra, a Zichy-sarjaktól a verebi Véghekig. Tanulmányai befejezése után azonban valójában egy korrekt jogi egyetemi tanszéket preferált volna, ahol a leendő jurátusokat oktathatja, de ez nem adatott meg neki, holott többször is pályázott ilyen posztokra. Ki tudja, ha elnyeri valamelyiket, akkor most beszélhetnénk-e róla a legnevezetesebb székesfehérvári történelmi emlékhely kapcsán? Aligha, hiszen ennek a csalódottságnak köszönhetően fordult korábbi hobbijához, a történelembúvárkodáshoz.
Többek között az írott források búváraként is múlhatatlan érdemek illetik meg a magyar tudománytörténetben. Ő fedezte fel, s ismertette először a róla elnevezett 16. századi kódexet, legterjedelmesebb középkori prédikáció- és legendagyűjteményünket (1834, ún. Érdy-kódex).
Mint a Szent István Király Múzeum honlapján készült egyik interkúban Biczó Piroska régész elmondta, a királyi bazilika ásatással való kutathatóságára III. Béla király és felesége 1848 decemberében kútásás közben talált sírjai hívták fel a figyelmet. 
A magyarországi régészet ekkor még csak születőben volt, ennek ellenére Érdy János, aki a város bejelentése után a Honvédelmi Bizottmány felhatalmazásával utazott Székesfehérvárra, Varsányi János mérnök közreműködésével kiváló dokumentációt készített az ásatásról. (Érdy az ásatás eredményeit rajzos táblákkal együtt 1853-ban közölte, Varsányi eredeti rajzainak egy része megmaradt, ezeket ma a Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményei őrzik.)
1871-ben bekövetkezett halálát az egész magyar szellemi közélet gyászolta. Nálunk az emléktáblán kívül nem igazán ápolják emlékét, az inkább a nevével alapított régészeti emlékdíjban testesül meg, amelyet az elmúlt években olyan neves múzeumi szakemberek kaptak meg, mint Cserményi Vajk és Nádorfi Gabriella régészek, valamint legutóbb Bartos György József művészettörténész.
