Programkereső

Olvasnál valami újat fehérvári szerzőktől?

  • 2020.08.27.

Mutatjuk a friss megjelenéseket

Idén sajnálatosan elmarad az őszi könyvfesztivál is, mintha nem éppen az irodalmi megmozdulások időszakát élnénk. Úgy tűnik azonban, hogy a tavasztól kezdődő karantén mégis jót tett a fehérvári irodalmároknak, sorra jelentek, jelennek meg a helyi szerzők könyvei. A teljesség igénye nélkül szedtük össze az elmúlt hónapok fehérvári vonatkozású irodalmi termését.

1.    Horváthné Zilahy Ágnes sosem verte különösebben nagy dobra, hogy a híres író, Zilahy Lajos leszármazottja (ugyan az irodalmi berkekben megjelenése kissé zavaró, mert ilyen névvel már létezik szerző, több szakácskönyvvel a háta mögött, végül ezt a dilemmát a fehérvári szerző egy középre biggyesztett L. betűvel oldotta fel). Nem is a literatúrát választotta hivatásául, de azért az írás mindig ott volt a pedagóguspályát választó Ágnes életében. Első kisregénye 2016-ban jelent meg magánkiadásban, s most új történettel jelentkezett, fiataloknak szánt, párkapcsolati témákat boncolgató kisregényt írt, Az vagyok, aki vagyok címmel.

2.    Arccal az égnek címmel megjelent Bobory Zoltán önéletírása, még márciusban, a járványhelyzet kezdetén. A könyvben a többkötetes szerző grafikákkal és fotókkal illusztrálva vezeti végig az olvasót eddigi életén.

3.    2020-ban a vírushelyzetre való tekintettel elmaradt ugyan az immár nyolckötetes Csató József szokásos olaszországi útja, de a fehérvári és balatonszárszói kötődésű szerző azért nem hagyta Itália nélkül az olvasókat: új, a nyáron napvilágot látott, Az én Itáliám c. könyvében a Földközi-tenger partjára és a legnevesebb olasz városokba vezeti el őket.

4.    Kocsis Noémi újságíró a Scolar Bakancslista könyvsorozatát gazdagította a Magyarország kötettel július végén. A 777 úticélt és kalandot felvonultató kötetben nem tájegységek, hanem típusok és hangulatok szerint sorolódnak a kalandok – találunk a több mint 300 színes fotóval illusztrált kötetben adrenalinfröccsöt eredményező úticélokat, gasztroeseményeket, vadregényes tájakat és sok legendát is.

5.    Saitos Lajos új verseskötete ugyan még készül, ám a Dalok könyvéről előzetesen beszélgetést szerveznek szeptember 2-án 17 órakor a Fő utcán, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület közösségi terében.
Végezetül még egy irodalmi eseménysorozatról: 2020. szeptember 24-26. között tarják a városban a FIN-t, azaz a Fehérvári Irodalmi Napokat. A Czinki Ferenc író kezdeményezte eseményt megelőzően augusztus 29-én Vinyl szombatot rendeznek a Petz sörözőben, a FIN-en pedig az irodalombarátok találkozhatnak többek között Szederkényi Olgával, Simon Mártonnal és másokkal is, a kortárs irodalom berkeiből. A FIN létrejöttéhez idén a fehérváriak is hozzájárulhatnak, az online kampányhoz itt lehet támogatóként csatlakozni.