Programkereső

Az utolsó mozielőadás

  • 2021.04.30.

De mikor jöhet a 2021-es első?

Az online színházi- és moziélmények korszaka, azaz az utóbbi egy esztendő során most, májusban jött el a pillanat, hogy az ember felkapja a fejét már az egyik helyi filmszínház online kérdőívére is. Igaz, a Barátság novemberben még vetíthetett, a több hónapnyi csönd után viszont a mostani egy igazi retrospektív utazás: fejben visszapörgetjük kicsit, mit láttunk, amikor még mehettünk? És mire számíthatunk, mikor már ismét mozizhatunk majd Fehérvár artmozijában?

Kép forrása: Barátság mozi/Facebook oldal

Ön végig nézne egy filmet teltház esetén is? Vagy üljön csak minden második széken egy néző? Netán minden harmadikon? És egyáltalán: milyen filmekre lennének kíváncsiak a mainstraimtól elrugaszkodó helyi filmfogyasztók? Bepótolnák a pandémia kezdetén elmaradt bemutatókat? Egyből rávetnék magukat a 2021-es újdonságokra? 

Nos, a fehérváriak kultikus kulturális intézménye, a Barátság Klubmozi úgy tűnik, már a nyitásra készül, óvatos lépésekben. A sokak által kedvelt artmozi pontos nyitásának dátuma ugyan még nincs meg, mindenesetre kedvező jel, hogy közzé tettek egy online kérdőívet, amelynek kitöltésével talán előrébb jut a kezdeményezés, ebben ugyanis a fehérváriak nyitással kapcsolatos attitűdjére is rákérdeznek. 

Bár konkrét események rendezésére az elmúlt egy év természetesen nem adott lehetőséget, a mozi munkatársai folyamatosan dolgoztak a közönség érdeklődésének fenntartásán. Három fiatal kollégájuk autóval rótta az elmúlt hónapokban a megyei kistelepüléseit, újszerű, a falvakba kertmozit szállító lehetőségüket a polgármestereknek mutatják be – így ezen a nyáron talán a megye számos községében üldögélhetnek majd az emberek a szabadtéri kertmoziban, akár csak a régi szép időkben, amikor a megyei moziüzemi vállalat ezt a feladatot is magára vette a lakosság szórakoztatása és edukálása érdekében. 

E sorok írója 2020 novemberében a Martin Eden megtekintésével búcsúzott a mozitól, így érthetően várja a 2021-es nyitást. Az utóbbi hónapokban a mozi munkatársai hírt adtak a fiatalokat érintő filmes támogatásokról, a VIII. Országos Rajzfilmünnepről, a legjobb európai film díjáért versenyző alkotásokról, az ezúttal szintén az online térben megrendezett Berliniane filmfesztiválról, a 120 éves magyar filmről, és hazánknak az Oscar-díjas mezőnyben futó versenyfilmjéről, utóbbiról többször is írtak.

Januárban népszerűsítették a finn filmnapokat, de többször kampányoltak a magyar kortárs film mellett is. Ha már itt tartunk, a tavalyi „kutya vacsorája” esztendő után a hazai filmkészítők már tűkön ülve várják a premierjeiket, illetve sokan azt, hogy végre befejezhessék a pandémia miatt ugyancsak elhúzódó munkát. Az idei várható premierek listáján egyébként találunk több fehérvári vonatkozásút is: a Spirálban a főszereplők egyike a Vörösmarty Színház tehetséges, fiatal művésze, Kiss Diána Magdolna, aki egy halgazdaságot vezető menyasszonyt játszik. Felméri Cecília első nagyjátékfilmjének már most erős a renoméja, Varsóban és és Thesszalonikiben is különdíjjal jutalmazták, csak a mozik újranyitására várnak a bemutatóval.

Egy másik fiatal fehérvári színészt, a korábban diákszínpadokon és a Vörösmarty Színházban háttérszerepekben feltűnt Börcsök Olivért is láthatunk majd nagyjátékfilmben: a Hét kis véletlenben ráadásul a szintén Fehérváron játszó Mészáros Blanka lesz az egyik partnere, Rezes Judit és Mészáros Máté mellett. Gothár Péter különös hangulatú filmjét kísérleti jelleggel a Budapesti Távmoziban a nézők már láthatták, nagybemutatója azonban még várat magára…

Akárhogy is, egy vérbeli fehérvári mozinéző már alig várja, hogy kinyisson az artmozi...