Programkereső

Három nap, királyság!

  • 2017.05.03.

Mindössze öt hosszú hétvégét élvezhetünk ki 2017-ben, a TeleÉlettel programportál pedig most összeszedte, hogy az idei másodikon, április májusba fordulásakor milyen eseményeken, rendezvényeken vehetünk részt, hova mehetünk a városban és környékén. Szingli, nagycsaládos, vagy páros programot szeretne az április 29. - május 1. közötti hosszú hétvégére? Tartson velünk!

Ha ön egyedülálló, íme, az öt legjobb tippünk:

1. Április 29. szombat 20 óra, A Szabadművelődés háza. Leonardo Jam és Passz koncert – a helyi erőkből álló bandák szerzeményeit meghallgatva egyben jótékonykodhatunk is, a belépőjegyekből összeálló összbevétel ugyanis a fehérvári hajléktalanok és rászorulók ebédeltetését segíti elő.

2. Fociszurkoló szingliknek, avagy szingli fociszurkolóknak valószínűleg kötelező: április 29-én este a Debrecennel mérkőzik a Videoton, a felcsúti Puskás Stadionban.

3. Életmódot változtatnál? Egészségesebben étkeznél? Az egyik lehetséges verzióról tart előadást Szendi Gábor szombaton 18 órától a Paleo Főzőközpontban.

4. E hon legjobb 40, 2016-os színházi bemutatója közé választották be a Szutyok című előadást. A Vörösmarty Színházban április 29-én 19 órától még megtekintheted – egyedül is nagyon érdemes, elgondolkodtató, fajsúlyos darab.

5. A Kincsem című filmet annyian akarják megnézni, hogy lehet, még a multiban sem kapsz két egymás mellé szóló jegyet… szóval nyugodtan menj magad, a hosszú hétvége minden napján vetíti a Cinema City.

Ha a családjának keres (kis)gyermekes programot, az alábbiakat javasoljuk:

1. Szombaton, vagy vasárnap reggeli után, 9.45-kor és 10.15-kor különbuszok indulnak a Skála parkolóból (de ezekre a Hiemer-házbeli Tourinform irodában előre jegyet kell váltanunk). Gyermekes családként, némi piknikebéddel felszerelkezve érkezhetünk a Floralia tavaszi fesztiválra, ahol 13.15-kor csatajelenet, menyegző vár minket, előtte pedig megnézhetjük a Pompeji kiállítást (tárlatvezetéssel), végigszórakozhatjuk a foglalkozásokat -  állatsimogató, herbárium, freskófestés, viselettörténeti játék, római piac és konyha, családi detektív- és toborzójátékok - és ebédelhetünk az árnyas fák alatt.

2. Egy jó mozi a kamaszoknak szombat délután? Akkor irány a Barátság klubmozi április 29-én 16 órakor: A nagy napom című filmben a világ négy égtáján élő négy kiskamasz életcéljairól mesélnek nekik.

3. Éljen május elseje, énekszó és gyík köszöntse… Odavan a gyerek a hüllőkért? Akkor május első napján irány A Szabadművelődés háza, ahol mintegy 50 állatfaj közreműködésével Állati napokat rendeznek május 7-ig, naponta 10-18 óra között. A felnőttek 700, a gyerekek 500 forintért léphetnek be.

4. Kanta Judit gyermekműsora a Bregyó-beli sportmajálison: május 1-jén 11 órakor. Míg a gyerkőc nézi-hallgatja, mi szusszanhatunk egyet.

5. Ki kéne fárasztani a siserahadat, hogy legalább estére elcsituljanak? Ez esetben nevezzetek be Tarsoly Péter vulkántúrájára április 29-én! A Velencei-hegységben, Pázmándra vezető geológiai-botanikai kiránduláson a részvétel egy ezres, de a létszám miatt érdemes érdeklődni, regisztrálni: 06 30 402 8300

Amennyiben kettesben kapcsolódnának ki e három napban, szerintünk ezek tetszenének:

1. Április 19. 20 óra, Barátság klubmozi: Alibi.com – egy vérbő francia vígjáték egy alibigyártó start-up vállalkozásról.

2. Vadulnál egyet a hétvégén a kedvessel? Az Ikon Klubban Fehérváron régen nem játszott helyi bandák nyomulnak: a ska-reagge esten színpadon a Lion of Suburbia és a Speakers of Zion, kezdés 20.30-kor.

3. Még nem nőttetek ki a gyerekkorból? Ciki lenne elmenni egy közös bábszínházra, csak azért, mert a közönség nagy része óvodás? Szervezz forma- és időbontó randit az Igézőbe, április 30-án, vasárnap 11 órára! Az aznapi előadás címe: Körforgás, az előadó az Aranyszamár bábszínház.

4. Ennél romantikusabbat ezen a hétvégén nem tudunk mutatni: kisvonatozz ki szerelmeddel a Bory-várba május 1-jén! A járat 14 órakor indul az Országalmától, de ne feledj elővételben jegyet venni a Tourinform irodában!

5. Összezárva életed párjával- de ezúttal kicsit máshogyan! Jelentkezzetek be az IQ Bázis helyi szabadulószobájába: a Vírus című játékban akár ketten, akár más párokkal közösen küzdhetitek le rejtvények sorát a szabadságotokért!