Programkereső

Fából faragó királyfik találkozója

  • 2017.06.19.

Bár Őri Tóth István, az ezredforduló legendás helyi faszobrász szimpózium egyik életre hívója már hét éve halott, az általa elindított városi faszobrász hét terméseibe, a fafaragók nagy méretű szobraiba még sok helyütt botlik bele a látogató Székesfehérváron. Ott állnak például a városi strand hátsó traktusában, az árkádos sarki épület hűsébe letéve – nem messze Pista utolsó lakhelyétől, a strand végében lévő minilakás-műterem-galériától. Aki művészeti berkekben forgott Fehérváron a 90-es években, az egyértelműen Őri Tóth-berkekben is forgott: a város tetemes, fotósokat, festőművészeket, egyéb alkotókat bemutató eseménye ugyanis ehhez a csöndes, mackós, nagyszívű bohémhoz kötődött. Évek óta hiányzik innen, ahogy a helyi kulturális élet több egyéb Tóthjai is hiányoznak: a kultúraszervezés egyik külvárosi sarokpontját jelentő egykori öreghegyi művházigazgató, alias Tóth István és az ő hegedűje, meg természetesen a művészeti eseményeken elmaradhatatlan csonka nyakkendőiben mutatkozó szelíd alkotó: M. Tóth István festőművész.

  Nagy fogyatkozás van ebben az élettel teli városban Tóthokból kérem, s az űr 5-7-10 év elteltével is csak űr marad. Sajnálatosan és végleg eltűntek az egykori Fal közben lakó és műtermet-fotósboltot üzemeltető Őri Tóth-família által szervezett, péntek délutánonként az egész, folyton ide zarándokló közösséget mozgásban tartó, szőlőlugasos-zsíros kenyeres, „klasszikus uborkasalátás” (Őri-Tóth mondás) találkozók, amelyek az utcai falra kirakott fotók megszemlélésével kezdődtek, valamiféle sajátságos vernisszázzsal folytatódtak, majd fehérboros kacsazsírozásban tobzódtak teljességgé.

Pista a fotós tárlatmegnyitók után pár évvel találta ki barátaival (Miklós Jánossal, Horváth Jánossal, s az azóta szintén a mennyei seregek közül nézelődő Kudor Ferivel) az újfajta, fával operáló rendezvényt. S a közönség egyből ráérzett a három, egymás utáni évben létre jövő, hol a fehérvári Pelikán udvarban, vagy a Zichy-ligetben, hol pedig Őri Tóthék zamárdi kis nyári vityillójának udvarán és a mögötte elterülő Balaton-parton zajló szimpóziumok szépségére, jóságára, összekovácsoló értékére. Napsütés, hatalmas rönkök és erős férfikezek. Lengyel, erdélyi, fehérvári művészek, szófukar, de az őszinte érdeklődésre azonnal megnyíló alkotók. És friss faforgácsillat és sivító fűrészek őrjítő hangja napokon át. Aztán a kész szobrok, amelyek lassan a városi közterek elemeivé olvadtak, bár magyarázat, kontextus manapság nincs hozzájuk.

   Talán mindez egyben vezérelte a Szabadművelődés Háza munkatársát, Perényi Lászlót, hogy újra életre hívják az egykori, sajnos korai kimúlása okán legendássá mégsem vált faszobrász-rendezvényt, s június 19-25.-e között ismét nemzetközi, egész hetes fafaragó fesztivált rendezzenek Fehérváron, immár RönkFeszt néven. A közel húsz évvel ezelőtti csapatból most megint eljön faragni az Őri Tóthos eseményeket és a szimpóziumokat is rendre zenei közreműködésével színesítő, de a faragókést, vésőt, fűrészt kézbe venni se szégyellő efZámbó István, valamint egy régi jó barát Zamárdiból, Harsay János. Itt lesz Úrhidáról a szintén pályatárs Miklós János, s egy másik ős-szimpóziumtag, a kárpátaljai Matl Péter. Ahogy a helyi erőket szaporító Kocsis Balázs szobrász-restaurátor is, aki június 21-én délelőtt barátaival látványfaragással csalogatja az érdeklődőket, hogy ezt az eseményrészt este 20 órakor majd a Leonardo Jam koncertje koronázza meg. De a következő napokban is sok minden szól majd a fáról, mint matériáról. Június 24-én délelőtt a Zichy-ligetben családi játszósarkokat rendeznek be, itt kézműveskedhetnek a gyerekek, a Tulipiros Játékműhely munkatársaival. (Előtte egy nappal, este Kákics táncház lesz, a MéhKasAula fényfestéses közreműködésével.) Június 24-én 18 órakor megnyílik A bölcsesség fája c. kiállítás is, este az LGT Emlékzenekar muzsikál (Őri Tóth kiváltképp kedvelte a legendás magyar zenekar számait, gyakran ezek szóltak műhelyében), utána távcsöves csillagászati bemutatót is nézhetünk a csillagdában.

  Pista szelleme azonban talán az első napon, június 19-én, a 18 órakor a Szabadművelődés Házában megnyíló Őri Tóth fotós emlékkiállításon elevenedik majd meg leginkább. Címe: Impression. Benyomások sorozata egy valamikori eseményről, amelybe annyira belerakta a szívét.

  Impression. A fájóan korán, 55 évesen távozott örök kultúraszervező is ezt a címet adta az egykori faragófesztiválnak.