Programkereső

Kulturális Örökség Napjai

Ingyenes
09.16.
szombat
Az egyedülálló kezdeményezés 1984-ben Franciaországban indult útjára azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégére nyissák meg kapuikat.

Nemzeti Emlékhely (Koronázó tér 1.)
09.00–20.00 A Nemzeti Emlékhely ingyenes megtekintése
11.00 „Fejjel nagyobb mindenkinél” – Szabados György történész előadása Szent Lászlóról és III. Béla királyról
20.00, 20.30 és 21.00 Fényfestés a Mauzóleum homlokzatán – Szeptemberben minden pénteken és szombaton fényfestést láthatnak az érdeklődők a Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérvár Önkormányzata és a Szent István Király Múzeum szervezésében.

Árpád Fürdő (Kossuth u. 12.)
8.00–10.00 Épületvezetések 30 percenként, műszaki vezetés a gépészeti alagsorban

Szerb Ortodox Templom (Rác u. 16.)
10.00–17.00 Épületbemutató igény szerint, Katarina Ivanović, az első szerb festőnő munkásságának bemutatása, temetőjárás

MNL Fejér Megyei Levéltára (Szent István tér 2–4.)
10.00–17.00 Az épületvezetések óránként indulnak. A rendezvény ideje alatt megtekinthető a Csekonics család és a zsombolyai uradalom című kiállítás.

Belvárosi séta
13.30 Középkori templomok útja – Egy zarándok lábnyomait követve a látogatók felkereshetik a mai Székesfehérvár belvárosának középkori szakrális helyeit: Reich Szabina régész a föld alatt rejlő egyházi épületekről mesél. Indulás a Nemzeti Emlékhely bejáratától. Időtartam: kb. 1,5 óra.
15.00 Mesélő templomok – A ciszterci, a ferences, a szemináriumi templom és a Székesegyház megtekintése Kulcsárné Németh Mariann vezetésével. Indulás a Nemzeti Emlékhely bejáratától. Időtartam: kb. 1,5 óra.

Nyitott múzeumok
17.00 A Vox Mirabilis kórus koncertje a Szent István Király Múzeum Rendházának Díszudvarán.

A rendezvény ideje alatt (szeptember 15–17. között) a Szent István Király Múzeum összes székesfehérvári kiállítóhelye ingyenesen látogatható.

Szeptember 15–17. között a Fekete Sas Patikamúzeum, a Rendház, a Csók István Képtár és a Nemzeti Emlékhely hosszabbított nyitvatartással, 09.00–20.00 óráig várja a látogatókat.

Esemény weboldala

Facebook oldal

09.17.
vasárnap
Az egyedülálló kezdeményezés 1984-ben Franciaországban indult útjára azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégére nyissák meg kapuikat.

Nemzeti Emlékhely (Koronázó tér 1.)
09.00–20.00 A Nemzeti Emlékhely ingyenes megtekintése

Hiemer-ház (Oskola u. 2–4.)
14.00 és 15.30 Épületbejárás és szakvezetés Igari Antallal

Árpád Fürdő (Kossuth u. 12.)
8.00–10.00 Épületvezetések 30 percenként, műszaki vezetés a gépészeti alagsorban

Szerb Ortodox Templom (Rác u. 16.)
10.00–18.00 Épületbemutató igény szerint, Katarina Ivanović, az első szerb festőnő munkásságának bemutatása, temetőjárás.
17.30 A Vox Mirabilis Kamarakórus koncertje

Aba-Novák és Székesfehérvár
10.00 Sétával egybekötött tárlatvezetés Izinger Katalin művészettörténésszel a Nemzeti Emlékhely – Városháza – Csók István Képtár útvonalon.
16.00 Sétával egybekötött tárlatvezetés Gärtner Petra művészettörténésszel a Nemzeti Emlékhely – Városháza – Csók István Képtár útvonalon.

Barátság mozi (III. Béla király tér 1.)
17.00 Menaságra repülj… – Faragó Annamária dokumentumfilmes, író filmjének fehérvári bemutatója. A film a csíkmenasági székelyek emberi tartásáról, valamint a nemzeti összetartozásról szól. A szereplők a falu lakói, akiket természetes környezetükben filmeztek. A művet dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója ajánlja a közönség figyelmébe. A belépés ingyenes, de jegyfoglaláshoz kötött: www.baratsagmozi.hu/jegyfoglalas

Nyitott múzeumok

A rendezvény ideje alatt (szeptember 15–17.) a Szent István Király Múzeum összes székesfehérvári kiállítóhelye ingyenesen látogatható.

Szeptember 15–17. között a Fekete Sas Patikamúzeum, a Rendház, a Csók István Képtár és a Nemzeti Emlékhely hosszabbított nyitvatartással, 09.00–20.00 óráig várja a látogatókat.

A programok ingyenesen látogathatók, előzetes regisztrációhoz (a filmvetítés kivételével) nem kötöttek.
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Belváros

Észrevétel beküldése