Programkereső

Musica Sacra

A Szent István ünnepe köré szervezett augusztusi Királyi Napok programsorozat kiemelkedő eseménye a Musica Sacra, amely igazi kuriózum a komolyzene kedvelői számára.

Ebben az évben Verdi remekművét, a Requiemet hallhatják augusztus 12-én, szombaton 21 órakor az ország egyik legnagyobb épített szabadtéri színpadán, történelmi környezetben, a Nemzeti Emlékhelyen. 

A Requiem az egyik legismertebb és leggyakrabban előadott gyászmise, amelyet ugyanaz a drámai erő jellemez, mint Verdi legjobb színpadi műveit. Amikor 1868-ban Rossini elhunyt, Verdi úgy gondolta, több szerzővel összefogva gyászmisét kellene komponálni az általa nagyra tartott mester tiszteletére. A mű utolsó tételét maga megírta, a többi rész azonban nem készült el. Verdi később újra foglalkozni kezdett a darabbal, végül az olasz romantika egyik legnagyobb költője, Manzoni halálának első évfordulóján, 1874-ben mutatták be a hét tételből álló, monumentális alkotást. A Requiem legjellegzetesebb tétele talán a Dies irae, amelyben megrázó realizmussal elevenedik meg a sajátos pokollátomás, a mű kicsengése azonban a legmegnyugtatóbb vigasztalás, amelyet ember kaphat a lelki megpróbáltatások idején.

A sodró lendületű mű szólóit a világ leghíresebb operaházait megjárt sztárok éneklik az idei Music Sacrán: két Kossuth-díjas énekesnőnk, Lukács Gyöngyi (szoprán) és Komlósi Ildikó (mezzoszoprán) mellett Otokar Klein (tenor) és Alexandru Agache (basszbariton) lép a közönség elé. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart és az Egyesített kórust a Liszt-díjas Drahos Béla vezényli az előadáson.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Székesfehérvár.hu cikk

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Koronázó tér 1.