Programkereső

A SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI KUTATÁSÁNAK ÚJ EREDMÉNYEI

Ingyenes


A SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI KUTATÁSÁNAK ÚJ EREDMÉNYEI

BARTOS GYÖRGY

művészettörténész vetítéses előadása

2017. november 27-én 17 órakor

A VMK Tolnai utcai Tagkönyvtárában.

 

„A középkori eredetű, jelenleg barokk formát mutató püspöki székesegyház Fehérvár legrangosabb egyházi épülete. 2014-ben a hajó tetőszerkezetének kimozdulása a zárópárkányok néhány szakaszának a lezuhanását okozta és a Püspökség a további károk megelőzése és az életveszély elhárítása céljából 2015-2016-ban elvégezte az épület tető- és homlokzat-felújítását, majd megkezdték a templombelső ütemezett felújítási, restaurálási munkáit is.

A homlokzatok szondázó műemléki falkutatása és a kivitelezés során végzett kutatói megfigyelések eddigi eredményei is jelentősen gyarapították ismereteinket a templom építéstörténetével kapcsolatban.”

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Tolnai utca 30.