Programkereső

Múzeumi adventi napok

Múzeumpedagógiai foglalkozások

2017. november 27-től kérhetőek adventi foglalkozásaink, ahol közös játékunk során, az állandó néprajzi kiállítás műtárgyai hozzák közel a gyerekekhez a várakozás, az ünnep szokásait, hagyományait. A múzeumpedagógiai foglalkozások mellett kézművesség is várja a diákokat – ajánlottan 11 éves korig, – amely az ünnepkör tárgyi világát eleveníti meg.


Rendhagyó foglalkozások az adventi szerdákon (óvodásoknak és alsó tagozatosoknak):

2017. november 29., szerda 9.00 órától,
Országzászló tér 3.

Kamarás Emese délelőtt várja az ovis és a kisiskolás csoportokat a múzeumban, ahol verssel és zenével hangolódunk rá a karácsonyvárásra. A múzeum egykori igazgatója, Weöres Sándor téli versei, a rímek dallama és természetesen a múzeumi kiállítás tárgyai is a közös játék részévé válnak.

2017. december 6., szerda 9.00 órától
Országzászló tér 3.

9.00 és 13.00 óra között Revák Kati ismerteti meg a gyerekeket a múzeum kerámiatárgyaival. A foglalkozáson a gyerekek maguk is kipróbálhatják a hajdani mesterek aprólékos munkáját.

2017. december 13., szerda, 9.00 órától
Országzászló tér 3.

Kamarás Emese izgalmas közös játékra és szerepjátszásra várja a gyerekeket, hiszen Luca-nap alkalmából a boszorkányok nyomába eredünk, és talán még meg is látjuk őket! Varázslásban és jóslásban jártas gyerekek jelentkezését várjuk!

2017. december 20., szerda, 11.00 órától
Országzászló tér 3.

Az iskola utolsó, karácsonyváró napjaira az Aranygyapjú Társulat betlehemes játékát hozzuk el. Az előadáson népi hangszerekkel, nemezbábokkal, énekkel kísérik a Jézus születését ünneplő három király betlehemi köszöntését.

A foglalkozások időtartama: 60 perc
Részvételi díj: 3000,- Ft/csoport, fogyatékkal élő gyerekeknek, gyógypedagógiai intézmények diákjainak ingyenes.

A programokra minden esetben előzetes időpont egyeztetés szükséges!
Bejelentkezés, információ: Paréj Gabriella múzeumpedagógusnál a +36 70 338 6169-es telefonszámon vagy a parej.gabriella@szikm.hu címen.

Esemény weboldala

Időpont(ok):

2017.11.29.szerda09:00
2017.12.06.szerda09:00
2017.12.13.szerda09:00
2017.12.20.szerda11:00

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Országzászló tér 3.