Programkereső

A Kecskeméti Művésztelep eredményei és ellentmondásai

Ingyenes
Sümegi György művészettörténész előadása "A Kecskeméti Művésztelep eredményei és ellentmondásai" címmel október 19-én, pénteken 16.30-kor az Oskola 10. sz. alatt. (Festészet Napi rendezvény)

2018. október 19-én, pénteken 16.30-tól A Kecskeméti Művésztelep eredményei és ellentmondásai a Deák Gyűjteményben

Jó lehetőség, hogy a november 4-én záró időszaki kiállításunkat („Hóbortos ultramodernek” a Műkertben) egyik legjobb szakértője segítségével nézhesse meg és értelmezhesse!

A belépés díjtalan!

 

Az előadásról:

A Kecskeméti Művésztelep az első magyarországit, a nagybányait vette mintául az 1909-es megalakításakor, ám több ponton eltért tőle. A kiegyezés után ütemes fejlődésnek indult mezővárosban az urbanizáció az új ízlés, a szecesszió jegyében fogant építészettel gazdagította a várost, amelybe a művésztelep alkotói műveikkel is bekapcsolódtak. Ez már új vonást rajzol a hazai művésztelepek térképére, ám a kolónia ellentmondásait a kora képzőművészet-közéleti konfliktusai árnyalták. Mégis volt néhány éve az első világháború előtt, amikor a Képzőművészeti Főiskola hallgatói a nyári gyakorlatukat, az őszi és tavaszi két szemeszter utáni harmadikat, a trimesztereket az árnyas, ligetes Műkertben tölthették. Egyfajta alföldi Árkádia-festészet kialakulásának az elemei tűnnek fel egy-egy alkotásukban, míg a legprogresszívebb alkotóknál a kecskeméti városkép adekvát megfogalmazásaival találkozhatunk.

 

Az előadóról: Sümegi György rövid szakmai életrajza:

Kaposváron született (1947). Magyar nyelv- és irodalom – történelem szakos tanári diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen Debrecenben (1971), művészettörténész diplomát pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (1977) szerzett. A kecskeméti Katona József Múzeum művészettörténészeként (1971–1981) a Kecskeméti Képtár létrehozásán és kollekciója fejlesztésén dolgozott. Volt szerkesztő (Forrás, Múzsák kiadó), dolgozott a közigazgatásban (Művelődési Minisztérium, 1982–2000) és levéltárban (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2001–2010). Muzeológusként rendezett kiállításokat (pl. Perlrott-Csaba Vilmos, Nemes Marcell hagyatéka, Szalay Lajos, Tóth Menyhért, Hajnal János, Kecskeméti litográfiák 1963–1973, 1956 képzőművészete). Kezdeményezésére, a kutatásaira támaszkodva indult el a Velencei Biennale magyar pavilonjának, kiállítóházának rekonstrukciója. Részt vett a nagybányai művésztelep centenáriumi (1996) eseményeinek szervezésében és a magyarországi múzeumok kortársművészeti gyűjteményezésének irányításában. (Lásd erről: Pataki Gábor – Sümegi György: Kortárs művészet múzeumi gyűjteményekben 1988–1999. Képző- és Iparművészeti Lektorátus, Bp., 2001.)

Tanulmányai és könyvei a Duna-Tisza köze szakrális művészetéhez, a kecskeméti szecessziós építészethez, a hazai művésztelep-históriához, a fotóművészethez (Pécsi József, az 1956-os forradalom fotóhagyatéka), az 1956-os forradalom képzőművészetéhez, a 20. századi erdélyi (Nagy István, Szolnay Sándor, Miklóssy Gábor, Nagy Imre) és magyarországi (Szalay Lajos, Tóth Menyhért stb.) képzőművészek életművéhez kapcsolódnak.

Több mint harminc könyvet írt.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Oskola u. 10.