Programkereső

Március 15.

Ingyenes
03.14.
csütörtök
Székesfehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.

2019-ben is különleges műsor készül, amelynek főszereplői most is a fehérvári fiatalok, a diákok. A Belvárosban látványos utcaszínházi előadáson, igazi közösségként ünnepelhetnek együtt a városlakók. A Vasvári Pál Gimnázium diákjai idézik meg a kor hangulatát, „életre kel” a 12 pont, kézzel fogható közelségben jelennek meg a történelmi alakok. Az ünnepi megemlékezés mellett a József-napi kirakodóvásár kínál látnivalót a közönségnek, a gyerekeket az ünnephez kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal várják a szervezők.

 

Március 14., csütörtök

PROGRAMOK

 

Megemlékezések és koszorúzások a székesfehérvári ’48-49-es emlékhelyeken

9.00 óra          Jubál Károly-emléktábla (Jókai u.)
Házigazda: Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

9.00 óra          Halesz park ’48-as emlékmű
Házigazda: Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolája

9.00 óra          Bem József tábornok mellszobra (Farkasvermi út 2., Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház)
Házigazda: Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolája

10.00 óra        Petőfi-emléktábla (Petőfi u.)
Házigazda: Székesfehérvári Szakképzési Centrum I. István Szakgimnáziuma

10.00 óra        Rónay Jácint-emléktábla (Ady E. u.)
Házigazdák: Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola, Városi Levéltár és Kutatóintézet, Városszépítő- és Védő Egyesület

11.00 óra        Fekete Sas Szálló (Ady E. u.)
Házigazda: Ciszterci Szent István Gimnázium

11.00 óra        Petőfi-szobor (János vitéz park)
Házigazda: Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola

12.00 óra        Pelikán udvar (Kossuth u.)
Házigazda: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

12.00 óra        Kodolányi János Főiskola (Szabadságharcos u.)
Házigazdák: Kodolányi János Főiskola és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium

13.30 óra        Penna Regia díj átadása (Vörösmarty Színház kávézója)
Köszöntőt mond és a díjat átadja: dr. Cser-Palkovics András polgármester

Esemény weboldala

Facebook oldal

Székesfehérvár.hu cikk

03.15.
péntek
Székesfehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.

2019-ben is különleges műsor készül, amelynek főszereplői most is a fehérvári fiatalok, a diákok. A Belvárosban látványos utcaszínházi előadáson, igazi közösségként ünnepelhetnek együtt a városlakók. A Vasvári Pál Gimnázium diákjai idézik meg a kor hangulatát, „életre kel” a 12 pont, kézzel fogható közelségben jelennek meg a történelmi alakok. Az ünnepi megemlékezés mellett a József-napi kirakodóvásár kínál látnivalót a közönségnek, a gyerekeket az ünnephez kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal várják a szervezők.

 

Március 15., péntek

PROGRAMOK
 

Palotaváros:

9.00–10.30 Huszártábor

Lópatkolás, mozsárágyú bemutató, lovagoltatás és ágyúsimogató a Fehérvári Huszárok Egyesületével, valamint az I. András Király Lovagrenddel a Rác utca és Halász utca közti füves területen

 

Városház tér:

10.15  Márciusi Ifjak
A Vasvári Pál Gimnázium utcaszínházi előadása, írta és rendezte: dr. Matuz János

11.00  Ünnepi megemlékezés
Beszédet mond:
dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármester
dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
Koszorúzás a Fekete Sas Szállónál, az Ady Endre utcában

11.30  Meséljünk együtt!
Fekete Dávid élőszavas népmesemondása

12.00  Varró János hangszerbemutatója

13.30  Meséljünk együtt!
Fekete Dávid élőszavas népmesemondása

15.00  Márciusi Ifjak
A Vasvári Pál Gimnázium utcaszínházi előadása a Városház téren, írta és rendezte: dr. Matuz János

16.00  Meséljünk együtt!
Fekete Dávid élőszavas népmesemondása

10.00–17.00 óra között:

József-napi vásár a Városház téren

Kézművesek és őstermelők kirakodóvására
Körhinta, óriás társasjáték
Nyomdabemutató: Nemzeti dal, 12 pont és zsoldkönyv készítése korabeli technológiával, a nyomdatechnika fejlődése napjainkig
Magyar faműves hagyományokon alapuló bemutató és családi kreatív faműves program, családi animációs ajándékkészítő foglalkozás és szerszámkiállítás
Vándorjátszóház – kézműves foglalkozások, gyöngykirakó-gyöngyvasaló játék, játék a nemzeti színekkel, huszárbábok készítése

 

===

MÁRCIUSI IFJAK – MI

Léteznek ritka pillanatok. Csillagórák, amelyekben, úgy tűnik, minden lehetséges. 1848. március 15-e ilyen pillanat volt: sodró, tiszta, természetes. Fiatalok vállalták, vitték véghez egyetlen nap leforgása alatt mindazt, ami előttük apáiknak, nagyapáiknak évtizedek, évszázadok alatt sem adatott meg. Március 15-e ezért történelmünk egyik különleges napja. Kortalan. Nemes. Eseményeinek, szereplőinek, hangulatainak, mondatainak felelevenítése azóta is a felnövekvő generációk feladata: megidézni azt az erőt, amely egykor egy gátszakadás erejével hömpölygött végig Pest és Buda utcáin. A fiatalság sosem múlt, hanem jövőbe néző, örvénylő jelen. Az idei év ünnepi műsorában ezért is kap kulcsszerepet korunk új vizuális médiája: Falvay Miklós videóművész és csapata épít hidat múlt és jelen között a számítógépes animáció lehetőségeit segítségül hívva.Idén a Vasvári Pál Gimnázium diákjaié a márciusi események sodró erejű bemutatásának feladata. A műsor címe: Márciusi Ifjak – azaz MI. Ennek megfelelően a műsor koreográfusa Fehérvár Táncosa, Tátrai Réka, a társrendező Nyári Ádám, mindketten a Vasvári végzősei.

A műsor zenei vezetője Cserta Balázs. A Nemzeti dal, valamint a fináléban felhangzó Szózat–Himnusz Szirtes Edina Mókus szerzeménye. A műsort írta és rendezte: Matuz János.

SZEREPLŐK:

Mesélők: Fürst Daniella, Kádár Regina
Petőfi Sándor: Árgyelán Ádám
Szendrey Júlia: Tátrai Réka
Vasvári Pál: Végh Botond
Szikra Ferenc: Füzes Péter
Sükei Károly: Nyári Ádám
Irinyi József: Katona Réka
Szekrényessy városkapitány: Kiss Gergő
Fuchs nyomozó: Gallai Péter
Landerer Lajos nyomdatulajdonos: Csizmadia Máté Noel
Pilvaxosok: Bontovics Vanda, Király Csenge, Péter Janka, Fülep Blanka, Tóth Bálint Kristóf, Nagy Kornél, Botos Bence
Titkosrendőrök (később pilvaxosok): Radvánszki Máté, Molnár Botond, Farkas Angéla, Csikós Anna

Közreműködik: a Vasvári Pál Gimnázium énekkara, kórusvezető: Tarné Szabó Magda
Zenei közreműködők: Erős Áron, Erős Regő, Helmrich Márton, Schuller Vivien, Verő Johanna
Koreográfus: Tátrai Réka
Társrendező: Nyári Ádám
Animáció: Falvay Miklós
Zenei vezető: Cserta Balázs

Írta és rendezte: Matuz János

Esemény weboldala

Facebook oldal

Székesfehérvár.hu cikk

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Városház tér 1.

Észrevétel beküldése