Programkereső

Soulwave

Vendég: Patikadomb. Új dalokkal, egyedi fényekkel, megújult látvánnyal és az eddigi legütősebb koncerttel érkezik a Soulwave Székesfehérvárra!

A 2017-es Petőfi Zenei Díjátadón az Év Felfedezettjének választották őket; a Comet-gálán a „Kalandor” című daluk „A legjobb dal” kategóriában volt nevezve. 2018-ban megkapták az Év Felfedezettjének járó Fonogram díjat is. 2018-ban nem kevesebb, mint 80 koncertet adtak, köztük olyan ismert zenei fesztiválokon is, mint a VOLT, a STRAND, a SZIGET és a Szegedi Ifjúsági Napok. 2018 tavaszán pedig a Nagy-Szín-Pad Tehetségmutató versenyen a legjobb 8 közé jutottak.

Vendég: Patikadomb

Lendületes és ötletes, kompromisszumot nem ismerő ritmusviláguk, az igényes elektronika hangszíneivel kiegészülve igazi csemegével szolgál mindazok számára, akik valami frissre, újra vágynak mai „retrósodó” zenei világunkban. Ennek a fajta eklektikus pop–rock műfajnak meglehetősen nagy keletje van manapság, de csak akkor működik igazán egy–egy adott lemez, ha valami különleges, egyedi hangkép, avagy mondanivaló jellemzi az adott produkciót. Ismerősek lehetnek a DAL2018 műsorából vagy legnagyobb slágerüknek a "Süssön"-nek köszönhetően.
Legújabb dalukkal, amit a Közgáz Gólyabál Himnuszának írtak, bekerültek a Petőfi Rádió, és a MAHASZ Rádiós játszásának a TOP 40-es listájára is. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Soulwave vendégeként ismét országos turnén veszünk részt, úgyhogy minden este velünk 'Nevet a Hold'. ;)
https://www.facebook.com/Patikadomb/  


JEGYEK
Elővételben - 1200 Ft
A koncert napján - 1500 Ft

Facebook oldal

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Cím: Petőfi Kultúrtanszék

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Arany János utca 22.

Programajánló


Ápr 20. 20:00

Burnout

Jún 14. 18:00

Helló, nyár!

Máj 30. 20:30

Udvari tánczenék

Ápr 20. 22:00

POWER Classic House

Aug 04. 20:00

Republic koncert

Ápr 27. 19:00

HoPZ a Petzben