Programkereső

Rutkai Bori és Bujdosó János koncertje

Rutkai Bori és Bujdosó János koncertje (Mikor a vér...)

Bori és János még az új ezredév elején a Special Gizda, majd a Specko Jedno zenekarban dolgoztak, Darvas Kristóf zongoristával együtt. Alkotói szokásukká vált, hogy a János által írt gitártémákat Bori "ember-nyelvre" fordította, így keletkeztek a furcsa szerelmes dalok ironikus és egyben melankolikus szövegei, és Bori ezekhez festett képei is.

Később zenei útjaik szétváltak, és különböző zenei formációkban bukkantak fel. János többek között a Kistehén zenekarban és Kiss Erzsivel zenélt, jelenleg az Európa Kiadó gitárosa, és a Bujdosó Trió nevű, saját zenekarának vezetője.

Bori az átalakult Specko Jednot üzemeltette tovább, közben megszületett a gyerekzenei projektje Rutkai Bori Banda néven, emellett pedig a Budapest Bár egyik énekese is. A két sokszínű zenész 14-16 évvel ezelőtti számai még sohasem szólaltak meg duó felállásban. A dalok varázsa, intimitása így sokkal érzékenyebben mutatja meg magát. A műsort Bori által festett képekből készített vetítés kíséri. A figyelős-meghitt műsor után egy kis serkentő diszkóval folytatódik az este, amit személyesen Dj. Dr Br – azaz Rutkai Bori prezentál.

A belépőjegy ára 1500 Ft, amely a helyszínen is megvásárolható. Bővebb információ és jegyfoglalás a 06309274350-es telefonszámon, illetve a rostahelga@gmail.com e-mail címen kérhető.

A program a 20. Kortárs Művészeti Fesztivál támogatásával valósulhat meg.

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fürdősor 1.

Programajánló