Programkereső

Rozék a ”ROZÉKIRÁLY”-tól

A Dúzsi családi pincészet rozé válogatásának kóstolója. Megtudhatod , hogy mi is az igazi ízvilága különböző szőlőfajtákból készített rozénak. Borokat bemutatja Veress Tibor

Dúzsi Tamás 1996-ban egy véletlennek köszönhetően vágott bele a rozé készítésébe. Akkor ugyanis az alig pár éve indult borászat technológiája szabta meg, mit is lehet a szőlőből készíteni. Az erjesztőtartály túl kicsi volt a leszüretelt mennyiséghez, ezért a kékfrankosból leengedtek egy kevés mustot és elkészítették belőle az első Dúzsi-rozét. A bor siker lett, évi 400 ezer palackot értékesítenek belőle. Az viszont már távolabb tekintve is ritkaság, hogy egy pincészet teljes termelésének háromnegyedét a rozé teszi ki (20 százalék a vörösöké, 5 a fehéreké).

De külföldön is elismerik Dúzsi Tamás munkáját, hiszen vezeti a Cannes-ban évente megrendezett rozé-világbajnokság örökranglistáját, 31 érme senki másnak nincs ezen a megmérettetésen. Ezenkívül is van még 45 nemzetközi érem, amit rozéval hozott haza. "Nem az a fontos, hogy Dúzsi Tamás vezeti a listát, hanem, hogy egy magyar borász. Őszintén örülök minden magyar aranynak, ezüstnek, amit rozéban haza tudunk hozni" - mondja az Év Bortermelője, aki 2018-ban is 8+1/Mártonnapi Újbor/ különböző rozébort készített.

Mindegyik tételét jó szívvel ajánljuk, hiszen a borász 20 éve állócsillagként ragyog a magyar rozé borok egén.

Rozé kóstolósor :

  • Kadarka
  • Pinot Noir
  • Merlot
  • Cabernet Franc
  • Cabernet Sauvignon
  • Syrah
  • Kékfrankos
  • Cabernet Franc Hordós

Borkorcsolya: Sajttál+Olivabogyó

Részvételi díj : 3990 Ft/Fő

Asztalfoglalás szükséges:06-20-3735665 Tibor 06-22-311441 Csilla

Jegyvásárlás

Cím: Veress Borbár

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Kossuth utca