Programkereső

Angol nyelvi tábor alsós diákoknak

07.08.
hétfő
Angol nyelvi és kézműves tábort szervezünk az Erika English Nyelvstúdióban alsó tagozatos diákoknak, akik már magabiztosan tudnak írni és olvasni. A hét folyamán izgalmas programokkal, játékos, gondolkodtató feladatokkal várjuk diákjainkat.

7:00-tól várjuk táborozóinkat, akiknek legkésőbb fél 9-ig meg kell érkezniük minden nap. Ezután rövid játékidő következik, majd tízórai és az első angol óra. Ezután ismét szabad foglalkozás és egy kis friss levegőn mozgás következik. Ebédelni egy közeli étterembe megyünk minden nap. A délután folyamán szintén van egy kis pihenő, ahol mesélünk, lazítunk kicsit, majd egy kis gyümölcs után a második angol óra következik. Ezután kézműves foglalkozás keretében minden nap készítünk valamit, amit haza tudnak vinni emlékbe. A hét folyamán, időjárástól függően, egyik délután egy kis strandolást is beleteszünk a programba. Legkésőbb 17:00-ig kérjük a szülőket, hogy vigyék haza gyermeküket.

07.09.
kedd

07.10.
szerda

07.11.
csütörtök

07.12.
péntek

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Távírda utca 2/a

Észrevétel beküldése

Programajánló