Programkereső

Fejér Megyei Templomai II.

Ingyenes


Virtuális kiállítás a megye templomairól

Régi képeslapok, muzsika kíséretével

gg

A Vörösmarty Mihály Könyvtár helyismereti csoportja az idén is csatlakozik az Ars Sacra Fesztiválhoz, amit minden esztendőben, szeptember utolsó hetében rendeznek meg. Ez az ország legrangosabb szakrális művészeti ünnepségsorozata, kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, egy sereg ingyenes rendezvénnyel. Az Ars Sacra Fesztivál keretében – a Kulturális Örökség Napjaival egyidőben – megrendezik a nyitott templomok napját is. Országszerte minden év harmadik szombatján - ez az idén szeptember 14-ére esik  -, arra kérik a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg a templomok kapuit, és mutassák be, tegyék láthatóvá építészeti, művészeti értékeit.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár Helyismereti és digitalizálási csoportjának könyvtárosai az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva az idén is virtuális kiállítást készítettek, Fejér megye templomai II. címmel. A virtuális kiállítás első része két esztendeje, a 2017-es Ars Sacra Fesztiválra állították össze, most pedig szeptember 14-től kezdve látható lesz a könyvtár honlapján a folytatás. A vetített képes bemutatóra ismét a könyvtár különleges és igen gazdag  képeslapgyűjteményéből válogattak: ezúttal a könyvtárhoz került újabb szerzeményekből láthatunk egy csokorra valót. A különleges, régi  képeslapok sorra bemutatják a Fejér megyei települések templomait, a település fontosabb épületeit, a korabeli utcaképet. Olyan templomokat is láthatunk az egykori felvételeken, amelyek környezete időközben alaposan megváltozott. Akadnak épületek, amelyeket azóta felújítottak, megszépítettek, de olyan, kisebb, szakrális helyszínekre is bukkanhatunk, amelyek romosabbakká váltak, esetleg az enyészeté lettek. A válogatásnál ezúttal arra is törekedtek a Helyismereti csoport munkatársai, hogy ízelítőt adjanak a képeslap-készítés fejlődéséből is, megmutassák, miként változtak idővel a levelezőlapok. Így az új sorozatban már mozaikos képeslapok is szerepelnek ,és a fekete-fehér képek mellett láthatunk színeseket is.

A könyvtár kiállításának óriási előnye, hogy nem kell felkerekedni, otthon, a fotelből, az internet segítségével felkereshető a tárlat, elég csak a Vörösmarty Mihály Könyvtár honlapjára kattintani és ott, a Helyismeret oldalát felkeresni

https://helyismeret.vmk.hu/xiii-ars-sacra-fesztival

A képeslapok időutazásra invitálnak, video formátumban, komolyzenei kísérettel lehet gyönyörködni a régi  felvételekben.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Oskola 7.