Programkereső

Szóval győzni - Döntő

Ingyenes
A Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. megbízásából a Fehérvári Programszervező Kft. ismét meghirdeti a 2019-ben már sikerrel lebonyolított, országosan is egyedülálló versenyét. A Szóval győzni olyan közösséget, kihívást és fejlődési lehetőséget biztosít a jelentkezők számára, mely túlmutat egy kommunikációs verseny keretein. A szervezők nem titkolt célja, hogy az önkifejezésre, kommunikációra és marketingre fogékony, igényes, 10–13. évfolyamos fiatalokat a pályaválasztás és az egyetem, vagy a munkavállalás során felmerülő kihívásokban is segítse.

A verseny ötletgazda-alapítója dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki 2018-ban, egy szólásszabadságot érintő győztes jogvita után határozta el, hogy a számára kártérítésként megítélt összeget egy kommunikációs verseny alapítására ajánlja fel. A verseny tehát nemcsak szakmai készségeket hivatott fejleszteni és megméretni, hanem a demokráciát életben tartó szólásszabadság gyakorlati ünnepe is. Fontosnak tartjuk, hogy a mai, a kommunikáció terén végletekig kiélezett, influenszerekkel, fake news-zal teli világban a fiatalok lehetőséget kapjanak arra, hogy minőséggel, felkészültséggel és kreativitással tűnjenek ki a kommunikációs zajból, a tehetségüket pedig tovább tudják fejleszteni, szakmai közösséget is alkotva mentoraikkal és a Prosperis Alba csapatával.

 

Rendező: Fehérvári Programszervező Kft. – továbbiakban Rendező

Jelentkezhetnek: Fejér megye középfokú oktatási intézményeinek 10–13. évfolyamos tanulói

Jelentkezés feltétele: a Bajnokság Részvételi szabályzatának megismerése a www.fehervariprogram.hu/szovalgyozni oldalon. A Bajnokság korábbi döntősei nem adhatják be újra jelentkezésüket, a döntőbe nem jutott versenyzők ismét nevezhetnek.

Jelentkezés módja: A Bajnokságra a felhívás alatt található online jelentkezési lap kitöltésével és beküldésével lehet jelentkezni.

Jelentkezés után a Rendező a megadott e-mail címre 2 munkanapon belül visszaigazolást küld. Amennyiben a Jelentkező a Rendezőtől nem kap visszaigazolást, ezt haladéktalanul írásban jeleznie kell a Rendező szovalgyozni@fehervariprogram.hu e-mail címén. Ennek elmaradása esetén a jelentkezés érvénytelensége miatt a Rendező nem vállal felelősséget.

 

Jelentkezési határidő: a jelentkezők 2020. január 17., péntek 23 óra 59 percig tölthetik ki a Bajnokság regisztrációs felületét, mely a határidő lejártáig az alábbi linken érhető el:  www.fehervariprogram.hu/szovalgyozni

 

A verseny menete: minden jelentkezőt 2020. január 23-án, csütörtökön 15 óra 30 percre vár a Rendező a Hiemer-házba, (Székesfehérvár, Oskola utca 2–4.), amikor – egy előre ismertetett sorrend alapján – a jelentkezőkkel külön-külön lefolytatott rövid konzultáció, kötetlen beszélgetés után a Rendező és az általa felkért szakemberek kiválasztják azt a 12–15 versenyzőt, aki továbbjuthat a döntőbe.
A döntősöket február folyamán a mentorok – Azurák Csaba riporter, műsorvezető, dr. Ignácz Adrienn pszichológus, Bakonyi István irodalmár és Kozáry Ferenc színművész – készítik fel a döntőre.

 

A döntő időpontja: 2020. március 18-án, szerda 13 óra

Feladatok:

1. 3 perces beszéd megtartása, amelynek témája: „Hogyan fogom alakítani a jövőt?”
2. 5 perces interjú helyzet, ahol Azurák Csaba kérdezi majd a versenyzőt.
3. Rögtönzött reakció 1 percben egy közösségi média posztra, videóra.

Helyszín: Székesfehérvár, Hiemer-ház – Bálterem

 

Díjazás: A Bajnokság díjait a Döntő után közvetlenül a helyszínen, ünnepélyes keretek között adjuk át a nyerteseknek. A Bajnokság résztvevői az értékes tárgynyeremények mellett egyéb ajándékokkal is gazdagodnak: a versenyzőkről készül egy portrévideó; hasznos szakmai tudásra és kapcsolatokra tesznek szert; a szereplésüket egy videóportfólióban foglalják össze a szervezők. A döntőt követően minden ott szereplő versenyző lehetőséget kap a Prosperis Alba további tréningjein és rendezvényein való részvételre, melyeket ingyenesen, kizárólag a Szóval győzni döntősei számára rendeznek.
A verseny első helyezettje egy DJI Osmo kézi telefonstabilizálót, okosórát és további értékes nyereményeket kap jutalmul és végigkövetheti Székesfehérvár polgármesterének, dr. Cser-Palkovics Andrásnak egy teljes napját, melynek során minden megjelenésére elkísérheti városunk első emberét.

Esemény weboldala

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Oskola utca 2-4.

Programajánló