Programkereső

Európai Mobilitási Hét

Ingyenes
09.16.
hétfő
Ezen a héten megmozdul a város! Óvodásoknak, kisiskolásoknak kismotoros és kerékpáros felvonulást, az idősebbeknek túrákat, a fiataloknak vetélkedőket, a szakembereknek konferenciát szerveznek azért, hogy az egészséges életmódra, az alternatív közlekedési eszközökre hívják fel a figyelmet.

Természeti értékek a királyok városában

Székesfehérvár természetvédelmi területei és legnagyobb zöld parkját ismerhetik meg a diákok a Székesfehérvári Városi Természetbarát Szövetség szervezésében, előre egyeztetett időpontban. A jelentkezők számára a helyszínekre történő eljutást ingyenesen biztosítja a KNYKK. A rendezvényre előzetesen regisztrálni kell 2019. szeptember 12-ig a lorentei.margit@gmail.com e-mail címen vagy telefonon, hétköznapokon 9–16 óra között a 20/358-1235-ös számon.

A vezetéseket mindegyik napon 9 és 16 óra között tartják. A programban résztvevő minden iskola emléklapot, a három legnagyobb létszámú iskola pedig kupát és elismerő oklevelet kap. Kedvezőtlen időjárás esetén aznapi program elmarad.

Helyszínek és időpontok:

Aszalvölgyi árok – szeptember 17. és 18., kedd és szerda, a túra időtartama 2–2,5 óra; általános iskola 5–8. osztályosoknak és középiskolásoknak ajánlott

Palotavárosi tavak – szeptember 17. és 19, kedd és csütörtök, a túra időtartama 1,5-2 óra; általános iskola 1–4. osztályosoknak ajánlott

Rácbánya – szeptember 18. és 20., szerda és péntek, a túra időtartama 1,5 óra; általános iskola 3–8. osztályosoknak és középiskolásoknak ajánlott

Sóstó Természetvédelmi Terület – szeptember 17. és 19., kedd és csütörtök, a túra időtartama 2–2,5 óra; általános iskola 1–8. osztályosoknak és középiskolásoknak ajánlott

Zöld élet a szürke városban 

A gyalogos túrákhoz fotópályázat kapcsolódik: a diákok 3–3, a túrákon készített, A/5-ös méretű képpel pályázhatnak. A fotók beküldői díjazásban részesülnek, a képekből kiállítást szervez a Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség a Fehérvári Civil Központban.  Beküldési határidő: 2019. október 10., a képeket a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület irodájába kell eljuttatni (8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond u. 14.). A fotó hátulján kérik feltüntetni a kép címét, a fotó készítőjét, életkorát, az iskola nevét és a helyszínt, ahol a kép készült. A kiállítás megnyitója 2019. november 7-én, csütörtökön 17 órakor lesz a Fehérvári Civil Központban.

A vezetett gyalogtúrákon résztvevő felső tagozatos és középiskolai osztályoknak lehetősége lesz a túrák során szerzett ismeretekről írásban is számot adni. A legjobb három-három osztály elismerésben részesül. A kitöltött feladatlapokat 2019. október 10-ig kell eljuttatni a kalarisb@gmail.com címre.

Iskolai öntevékeny autómentes programok a Gaja Környezetvédő Egyesület szervezésében

Városi kerékpáros körtúra – Fedezd fel két keréken Székesfehérvár természeti és kulturális értékeit!

A helyszínek kerékpárral szabadon felkereshetőek egész héten, kötetlen időben, kötetlen sorrendben. Az egyes pontokon a menetlevélbe kell pecsételni. Végállomás a Prohászka liget, ott csak szeptember 22-én, a Bringázz, Fehérvár! kerékpáros pikniken lehet pecsételtetni a Magyar Kerékpárosklub sátránál, 13.00–15.00 óra között.

Aki a 13 pecsétből a Prohászka ligettel együtt legalább tízet begyűjt, a menetlevél bemutatásakor garantált ajándékot kap a helyszínen.

A pecsételő pontok Székesfehérvár kulturális és természeti értékeit is érintik majd. A helyszínek megadása a program indulásával (szeptember 16. 8.00) történik.

Esemény weboldala

09.17.
kedd

09.18.
szerda

09.19.
csütörtök

09.20.
péntek

10.30 Minimotoros felvonulás és játszósarok óvodásoknak és kisiskolásoknak

Kismotoros-futóbiciklis felvonulás óvodásoknak, kerékpáros felvonulás kisiskolásoknak a Gáz utca lezárt szakaszán. Gyülekező 10.00 órától a Székesfehérvári Németh László Általános Iskola előtti téren (Salétrom utca 4–6.).
Részletes felhívás »

11.00-13.00 Legmobilisabb osztály vetélkedő

Általános iskolai 5-6. és 7-8. osztályok mérhetik össze tudásukat, ügyességüket a több állomásból álló pályán. A két korosztály legmobilisabb osztálya elsőként ülhet fel 16.00 órakor a Zichy ligetben felállított óriáskerékre.
Részletes felhívás »

Természeti értékek a királyok városában

Székesfehérvár természetvédelmi területei és legnagyobb zöld parkját ismerhetik meg a diákok a Székesfehérvári Városi Természetbarát Szövetség szervezésében, előre egyeztetett időpontban. A jelentkezők számára a helyszínekre történő eljutást ingyenesen biztosítja a KNYKK. A rendezvényre előzetesen regisztrálni kell 2019. szeptember 12-ig a lorentei.margit@gmail.com e-mail címen vagy telefonon, hétköznapokon 9–16 óra között a 20/358-1235-ös számon.

A vezetéseket mindegyik napon 9 és 16 óra között tartják. A programban résztvevő minden iskola emléklapot, a három legnagyobb létszámú iskola pedig kupát és elismerő oklevelet kap. Kedvezőtlen időjárás esetén aznapi program elmarad.

Helyszínek és időpontok:

Aszalvölgyi árok – szeptember 17. és 18., kedd és szerda, a túra időtartama 2–2,5 óra; általános iskola 5–8. osztályosoknak és középiskolásoknak ajánlott

Palotavárosi tavak – szeptember 17. és 19, kedd és csütörtök, a túra időtartama 1,5-2 óra; általános iskola 1–4. osztályosoknak ajánlott

Rácbánya – szeptember 18. és 20., szerda és péntek, a túra időtartama 1,5 óra; általános iskola 3–8. osztályosoknak és középiskolásoknak ajánlott

Sóstó Természetvédelmi Terület – szeptember 17. és 19., kedd és csütörtök, a túra időtartama 2–2,5 óra; általános iskola 1–8. osztályosoknak és középiskolásoknak ajánlott

Zöld élet a szürke városban 

A gyalogos túrákhoz fotópályázat kapcsolódik: a diákok 3–3, a túrákon készített, A/5-ös méretű képpel pályázhatnak. A fotók beküldői díjazásban részesülnek, a képekből kiállítást szervez a Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség a Fehérvári Civil Központban.  Beküldési határidő: 2019. október 10., a képeket a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület irodájába kell eljuttatni (8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond u. 14.). A fotó hátulján kérik feltüntetni a kép címét, a fotó készítőjét, életkorát, az iskola nevét és a helyszínt, ahol a kép készült. A kiállítás megnyitója 2019. november 7-én, csütörtökön 17 órakor lesz a Fehérvári Civil Központban.

A vezetett gyalogtúrákon résztvevő felső tagozatos és középiskolai osztályoknak lehetősége lesz a túrák során szerzett ismeretekről írásban is számot adni. A legjobb három-három osztály elismerésben részesül. A kitöltött feladatlapokat 2019. október 10-ig kell eljuttatni a kalarisb@gmail.com címre.

Iskolai öntevékeny autómentes programok a Gaja Környezetvédő Egyesület szervezésében

Városi kerékpáros körtúra – Fedezd fel két keréken Székesfehérvár természeti és kulturális értékeit!

A helyszínek kerékpárral szabadon felkereshetőek egész héten, kötetlen időben, kötetlen sorrendben. Az egyes pontokon a menetlevélbe kell pecsételni. Végállomás a Prohászka liget, ott csak szeptember 22-én, a Bringázz, Fehérvár! kerékpáros pikniken lehet pecsételtetni a Magyar Kerékpárosklub sátránál, 13.00–15.00 óra között.

Aki a 13 pecsétből a Prohászka ligettel együtt legalább tízet begyűjt, a menetlevél bemutatásakor garantált ajándékot kap a helyszínen.

A pecsételő pontok Székesfehérvár kulturális és természeti értékeit is érintik majd. A helyszínek megadása a program indulásával (szeptember 16. 8.00) történik.

Esemény weboldala

09.21.
szombat
Ezen a héten megmozdul a város! Óvodásoknak, kisiskolásoknak kismotoros és kerékpáros felvonulást, az idősebbeknek túrákat, a fiataloknak vetélkedőket, a szakembereknek konferenciát szerveznek azért, hogy az egészséges életmódra, az alternatív közlekedési eszközökre hívják fel a figyelmet.

Városi kerékpáros körtúra – Fedezd fel két keréken Székesfehérvár természeti és kulturális értékeit!

A helyszínek kerékpárral szabadon felkereshetőek egész héten, kötetlen időben, kötetlen sorrendben. Az egyes pontokon a menetlevélbe kell pecsételni. Végállomás a Prohászka liget, ott csak szeptember 22-én, a Bringázz, Fehérvár! kerékpáros pikniken lehet pecsételtetni a Magyar Kerékpárosklub sátránál, 13.00–15.00 óra között.

Aki a 13 pecsétből a Prohászka ligettel együtt legalább tízet begyűjt, a menetlevél bemutatásakor garantált ajándékot kap a helyszínen.

A pecsételő pontok Székesfehérvár kulturális és természeti értékeit is érintik majd. A helyszínek megadása a program indulásával (szeptember 16. 8.00) történik.

Esemény weboldala

09.22.
vasárnap

AUTÓMENTES NAP

Koronázó városunk bemutatása két keréken – kerékpártúra

A program előregisztrációhoz kötött, a résztvevők külön kapnak értesítést a túra indulási időpontjáról, mely a résztvevők számától is függ.

A túra útvonala: Csitáry-kút – Beszédes József mellszobra a Hosszúsétatéren – Sóstó tanösvény és stadion – Vásárhelyi út repülős emlékmű és Ikarus-házak – Auchan körforgalom – Őrhalmi szőlők – Börgöndi út – Volán telep – Takarodó út – MÁV Előre Stadion – Fezen Klub – Mártírok útja – Rácbánya – Bory-vár – Halesz park

A táv: 35 km, a túrát Zseli Miklós túravezető vezeti

A túra során készített képekkel nevezni lehet a novemberben rendezendő fotókiállításra. Egy résztvevő 3 db A5-ös formátumú képpel nevezhet. A fotó hátulján kérik feltüntetni a kép címét, a fotó készítőjét, életkorát és a helyszínt, ahol a kép készült. A képeket a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület irodájába kell eljuttatni (8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond u. 14.) 2019. október 10-ig. A kiállítás megnyitója 2019. november 7-én, csütörtökön 17 órakor lesz a Fehérvári Civil Központban.

A túrára előre lehet jelentkezni 2019. szeptember 17-ig az alábbi elérhetőségeken: lorentei.margit@gmail.com vagy telefonon, hétköznapokon 9-16 óra között a 20/358-1235-ös számon.

9.00–16.00 Városjáró családi játék – gyűjtsd össze a pecséteket gyalog, biciklivel, rollerrel vagy busszal!

Az állomások: Prohászka liget, a Bory-vár melletti Bory-szobor, Királykút emlékház, Bregyó sportközpont, a Csónakázó-tó szigete, Petőfi-szobor a János vitéz parkban, Országalma. Mindenki, aki végigjárja/gurulja a túrát, Európai Mobilitási Hét kitűzővel és igazi családi kikapcsolódással gazdagodhat.

A túra teljesítéséhez szükséges menetlevél minden állomáson megtalálható, a városjárást bármely ponton el lehet kezdeni és be is lehet fejezni a jelzett időszakban.

Akik a buszos közlekedést (is) választják, bármely indulási ponton hozzájuthatnak a KNYKK helyijáratain való ingyenes közlekedésre feljogosító karszalaghoz.

13.00–19.00 Autómentes nap a Várkörúton

Ökológiai lábnyomszámítás, közlekedési, környezeti kérdőívezés, megújuló energiás és szelektív hulladékos bemutató, számtalan kiadvány és környezeti tanácsadás a Gaja Környezetvédő Egyesülettel. Ajándékként többek között biztonságtechnikai eszközöket, kerékpáros prizmát, pántot, led lámpát kapnak a résztvevők.

13.00–15.00 Bringázz, Fehérvár!

Rózsaszín Kerékpáros Piknik a Magyar Kerékpáros Klubbal a Prohászka ligetben, fő téma: Giro d’Italia 2020 Székesfehérvár

Kitelepülők: Gaja Természetvédő Egyesület, DJ Zöld, Bike Safe regisztráció (rendőrségi kerékpár regisztráció, lopás esetére gyorsított keresés) Magyar Kerékpáros Klub

Kerékpáros felvonulás 15.00 órától, gyülekező a Prohászka liget előtti (lezárt) Várkörút útszakaszon

13.00-19.00 Elektromos autók napja a Várkörúton és a Rákóczi utcában – tesztvezetés, kiállítás, gyermekprogramok

Városi kerékpáros körtúra – Fedezd fel két keréken Székesfehérvár természeti és kulturális értékeit!

A helyszínek kerékpárral szabadon felkereshetőek egész héten, kötetlen időben, kötetlen sorrendben. Az egyes pontokon a menetlevélbe kell pecsételni. Végállomás a Prohászka liget, ott csak szeptember 22-én, a Bringázz, Fehérvár! kerékpáros pikniken lehet pecsételtetni a Magyar Kerékpárosklub sátránál, 13.00–15.00 óra között.

Aki a 13 pecsétből a Prohászka ligettel együtt legalább tízet begyűjt, a menetlevél bemutatásakor garantált ajándékot kap a helyszínen.

A pecsételő pontok Székesfehérvár kulturális és természeti értékeit is érintik majd. A helyszínek megadása a program indulásával (szeptember 16. 8.00) történik.

Esemény weboldala

Térkép

Cím: Székesfehérvár

Észrevétel beküldése