Programkereső

Vív, rajzol és legózik – meginterjúvoltuk a „Viszkis” cuki lovasberényi gyerekszereplőjét

  • 2017.12.07.

Székesfehérvártól mindössze 15 km-re él és jár iskolába egy huncut szemű, nagyon helyes pofijú tízéves, Szabó Barnabás. Ő az a „mindjárt megzabálom” típusú kis srác, aki mindenhol a felnőtt-társaság kedvence lesz. Persze így volt ez Antal Nimród: A Viszkis című filmjének forgatásán is. A látványos magyar akciófilm e héten is a legtöbb nézőt a moziba vonzó produkció, a főhőst gyermekkorában pedig a lovasberényi Barni alakítja benne.

De hogy lehetett bekerülni egyáltalán az idei évvég legjobban várt mozifilmjébe?

- Egy ismerősöm keresett a Facebookon egy 7-8 év körüli fiút egy reklámfilmbe. Felvettük a kapcsolatot a castinggal, elmentünk a válogatóra, ahol egyből mindenkinek megtetszett Barni bátorsága, természetessége – meséli az abszolút kezdetekről a most tízesztendős Barnabással együtt még két gyermeket nevelő fiatal pedagógus anyuka, Judit. A fiúcskát a közmédián futó reality, a Munkaügyek egyik epizódjának szerepéhez már célzottan hívták castingra a Thália Színházba. Bár a forgalom miatt Szabóék aznap elkéstek és utolsóként érkeztek a meghallgatásra, az Barni számára olyan jól sikerült, hogy még haza sem értek a falujukba, már jött a telefon: a kisfiú kapta meg a szerepet, gyakorlatilag ezt a karaktert várták a castingosok egész nap. Hamarosan Spáh Dáviddal forgatott egy újabb reklámot, ez éppen egy éve karácsonykor futott a tévében. Barninak és a családnak sokan gratuláltak.

- És akkor láttam magam először a tévében – szögezi le mosolyogva a tízéves riportalany.

- Nem volt furcsa?

- Dehogyis. Inkább nagyon jó! Rájöttem, hogy szeretem ezt csinálni.

   És a filmesek is megérezték ezt: néhány hónap múlva a Gárdos Éva rendezte, a mozikban most is futó Budapest Noir gyerekszereplőjének hívta válogatásra őket a casting director. Őket – mert itt már Barni kisöccse, Benke is képbe került. A filmesek természetes, egymással jól dolgozni képes testvérpárt kerestek, s bennük meg is találták – jelenetük később mégsem szerepelt a kész filmben. Tapasztalatszerzésnek és ismerkedésként viszont jó alkalomnak bizonyult ez a forgatás, itt ismerkedett meg Barni például a Viszkis filmben az egyik főszerepet, az elgyötört nyomozót alakító Schneider Zoltánnal. Az ismeretségből a forgatás alatt barátság lett.

   De hogy visszalépjünk eggyel: 2016 tavaszán aztán ismét csak az interneten kerestek Antal Nimród új produkciójához gyermekszereplőt. Igaz, barna hajút és kék szeműt – de az éppen törött kezű, szép kék gipszet viselő fiúcska mégis bátran állta a kihívásokat a castingon. A film elején lévő jelenetet kellett előadni, mikor az erdélyi falu papja (Lukács Andor) a fülénél fogva ráncigálja haza a nagymamához (Pogány Judit) az ostyát és a misebort rendszeresen dézsmáló, még gyermek Ambrus Attilát. Barninak nagyon tetszett, hogy korunk legnagyobb színészeivel játszhat együtt – de két héten belül mégsem jött a telefon, hogy őt választották ki.

Akkor ezt el is engedtük, hogy nem sikerült… Aztán mégis megérkezett a hívás, hogy a rendező még egyszer meg akarja nézni Barnit – mondja Judit, s hozzáteszi: éppen a fia névnapján, nyár elején tudták meg, hogy mégis Barnié a szerep. Akkorra már bekerült a Vörösmarty Színház válogatásán a Herner Ferike faterja című darab gyerekszereplőjének is, de az induló forgatás miatt erről le kellett mondania.

A világot jelentő deszkák még váratnak magukra, a nagyszabású film forgatása viszont kárpótolta az élénk tekintetű fiúcskát. Ráadásul mindenki őt ajnározta, vele játszott szünetekben. Nagy élmény volt ez számára, hiszen a Bogyó és Babócából megismert kedvence, a Viszkisben a nagymamáját játszó Pogány Judit közelében lehetett…

A hétköznapokon Szabó Barni ugyanolyan általános iskolás, mint a többiek. Szépen rajzol, szeptembertől vívni is jár, szabadidejében számítógépes játékokat játszik és kirándul. Most éppen a karácsonyi műsort próbálják a suliban. De filmben is látjuk még: egy ausztrál stáb forgatott nemrég Magyarországon, ebben a Gratuity című kisjátékfilmben Barnabás mélyszegénységben élő látássérült kisfiút alakít.

A „mi akarsz lenni nagykorodban” kezdetű szokásos kérdésre persze egyből érkezik a válasza: színész! Búcsúzáskor megmutatja a rajzot, most kapta egy osztálytársától. Rá van írva ákombákomokkal: a Kisviszkisnek.

(Írta: Kocsis Noémi
Fotó: Kocsis Noémi)