Programkereső

Egy „romlott és vadidegen társaséleti stílus mocsara”, azaz ilyen volt a régi fehérvári bál

  • 2019.01.31.

   Február elején a farsangi-báli időszak közepén vagyunk, ezért előkerestük a közel száz évvel ezelőtti fehérvári farsangok hű krónikáját, az eseményekről tudósító helyi lapokat. A Nagy Háború, majd a kommün időszakának elmúltával szinte boldog békeidőket éltek a fehérváriak, s a bálokon rendre koronás fők tűntek fel…

  1925-ben a báli szezont az egyik legfényesebb társasági esemény, a Széchenyi-bál nyitotta meg. Mint a Fejérmegyei Napló szerkesztője polemizál rajta, a farsangot sokan várják, „a fiatalok illúzióik aranyos ködén át látják eljövendő mulatságaikat, amikor majd csillogó jókedv, meg örömben repülnek át egy-egy éjszakán…Nem lesznek-e nagyon sokkal szegényebbek azok, akik azt hiszik, hogy a farsang sok-sok kedves dologgal gazdagítja őket?”
  A korabeli zsurnaliszta igazi komoly, nosztalgikus világfájdalommal tekint a múltba, amikor is „ a nagymagyar tél szomorúságát egy kis magyaros jókedvvel enyhítették, ám most a modern immoralitás blazírtsága sorvaszt minket és hajt mind mélyebbre egy romlott és tőlünk vadidegen társaséleti stílus mocsarába.” 
A mocsár nyilván igen kevéssé érdekelte a fehérvári bálok közönségét, amely egyszerűen csak jól akarta érezni magát, s társaságban lenni. A lapokat már az óév fordulókán ellepték a helyi kereskedők reklámjai, főleg a báli szezonra kínált selyem, krepdesin, taft anyagok kiárusításával, amelyekből majd a fehérvári varrónőknél a valószínűleg a 20-as évek „flapper divatja” szerinti rövidebb, de azért persze dúsan díszített báli ruha készülhet.


  Érdekes, de akkoriban még nem volt a maihoz hasonlóan a hétvégekre koncentrálódó rendje a nagyobb eseményeknek. Manapság minden bált, farsangi esti mulatságot péntek, vagy szombat estére, éjszakára időzítenek, abból a jól felfogott érdekből, hogy másnap ne álmosan és macskajajosan kelljen dolgozni menni. Ám az 1925-ös Széchenyi-bált bizony egy hétfői estén rendezték meg. A tudósítás szerint „felgyúltak a Szent István terem csillárjai és a fényben úszó termet táncoló párok töltötték meg.” Bár az estély előtt mindenki izgatottan várta a főhercegi párt, csak a férj, József Ferenc királyi herceg jelent meg. Az akkor 30 éves fiatalember a formaságokat mellőzve a délutáni gyorssal jött Budapestről egy kamarai elöljáró kíséretében, a pályaudvaron a fehérvári elöljárók viszont hosszas és ünnepélyes fogadtatásban részesítették. Ott volt a megyei főispán, az alispán, a rendőrfőtanácsos, és persze a rendező egylet vezetői, egyikük beszédet is mondott. Ezután kocsiba ültek és irány a Püspöki Palota, ahol a hallban Prohászka Ottokár fogadta a főúri vendéget. Este nyolckor a herceg tiszteletére a püspökségen egy nem kevésbé ünnepélyes díszvacsorát adtak, polgármesterrel, törvényszéki elnökkel, csendőrezredessel. A Püspöki Palotától ugyan légvonalban száz méter sincs az út a Szent István teremig, de egy herceg mégsem lábalhatott át a nép között a belvárosban, így fogat várta a vacsora után és pontosan a bálterem előtti lépcsőknél tette le este tíz órakor. Ott hasonló stílusú köszöntésben volt része, kilenc, szalagos botokkal várakozó vitéz várta a városi hajdúk sorfalával egyetemben. Beléptek az előcsarnokban, ott állt az alispán, megtörtént a parola. A herceg a lépcsőn ismét katonasorfal között masírozott fel a bálterembe és helyet foglalhatott a középpáholyban. 


   A Habsburgok 19.-20. századi történetéből tudjuk, hogy nagyra becsülték a cigány kultúrát, s azon belül is a cigányzenét, így nem lehet csodálkozni, hogy a Széchenyi-bálban a Széchenyi-csárdásra zendített rá a cigányprímás először. A beszámolók szerint a hercegi úr nem táncolt, mindössze gyönyörködött a többiekben. A tudósító szerencsére nem mulasztotta el megfigyelni az esten felvonultatott toaletteket sem, ezek szerint „a hölgyek ruhái a legújabb divat szerint készültek, de egyszerűek, diszkrétekés ízlésesek voltak, mindenképpen méltóak az estély nívójához.” A magas rangú vendég éjfélkor távozott ugyan, de a bál folytatódott, a katonazenekar és a cigányzenészek hajnalig felváltva szórakoztatták a tarka közönséget.