Programkereső

Művészkaraván

Ingyenes
Meglepetés a helyszín és a műsor is! A járványhelyzet miatti kényszerszünetben az online térbe költözött a kultúra, de az élő találkozások mindkét oldalnak hiányoznak.

Székesfehérváron összefogtak a város művészeti intézményei, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes, a Székesfehérvári Balett Színház és a Vörösmarty Színház tagjai felkerekednek – és szó szerint házhoz viszik a kultúrát. Hetente háromszor megy ki a „terepre” az alkalmi társulat: csütörtökön és pénteken kétszer, 14.00 és 17.00 órakor, szombatonként pedig három alkalommal, 10.30, 14.00 és 17.00 órakor állnak majd a művészek a nézők elé. Minden napon – és azon belül mindegyik időpontban is – más-más helyszínen jelenik meg meglepetésműsorával a Művészkaraván.

Annak érdekében, hogy minél többen élvezhessék az előadásokat, a szervezők olyan helyeket kerestek a városban, amelyek sűrűn lakottak, és a házakból jól belátható az alkalmi „színpad”. A közönség ugyanis – a járvány szabta korlátozásokra tekintettel – szigorúan csak távolról tekintheti meg a mintegy fél órásra tervezett műsort. A szervezők erre külön is, nyomatékosan felhívják a figyelmet: a fellépéseknek azonnal véget vetnek, ha csoportosulás alakulna ki az éppen aktuális helyszínen.  

A Művészkaraván előkészítésében, szervezésében a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársai vesznek részt, a technikai kivitelezésben Székesfehérvár Városgondoksága Kft. szakemberei segítenek.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Időpont(ok):

2020.05.28.csütörtök15:00
2020.05.28.csütörtök17:00
2020.05.29.péntek15:00
2020.05.29.péntek17:00
2020.05.30.szombat10:30
2020.05.30.szombat15:00
2020.05.30.szombat17:00