Programkereső

Malter filmest

A legutóbbi Malter Filmfesztiválon díjazott rövidfilmeket mutatja be a székesfehérvári Barátság mozi Meg-Ki filmklubja május 31-én, szerdán 18 órakor. A négy filmet felvonultató esten a város művészmozijának vendége lesz három alkotás rendezője, Dóczé Péter, Karácsony Péter és Schwechtje Mihály.

Az estre a klubtagok 700 forintért válthatnak belépőt a mozi honlapján és jegypénztárában.

M, mint Mozi és Magyar. Alter, mint alternatív mozgóképes leképezése a valóságnak, és Alter, mint alternatív vetítési helyszínek. A Malter amatőr független filmektől a profi, stúdióban készült alkotásokig helyet biztosít azoknak a finom, harsány és szikrázó árnyalatoknak is, amelyeket nem lehet mindenhol megtalálni. Olyan filmeknek, amelyek kilógnak a sorból, felkeltik a figyelmet, esetleg megterhelnek, szakítanak a konvenciókkal és provokálnak.

Tavaly ősszel már kilencedik alkalommal rendezték meg a fesztivált: három napon át pörögtek a rövidfilmek a debreceni Apolló Moziban, az esemény helyszínén. A Malter minden évben országjáró körútra indul, újra és újra igyekezve egyéni hangvételű filmek válogatását kínálni nézőinek – így jutottak el a fesztivál legjobb filmjei tavaly is Székesfehérvárra, a Barátság moziba, és így lesz ez idén is, amikor a májusi Meg-Ki filmklubban láthatják a nézők a díjazott alkotásokat.

A fesztiválon az első helyet Schwechtje Mihály Ballagási cipő című alkotása nyerte el, a második díjat Karácsony Péter Lesen című filmje szerezte meg, harmadik legjobb filmnek a Konkol Máté rendezésében készült Budapest, zárt város című rövidfilmet választotta a zsűri, a közönségdíjat pedig Dóczé Péter Nagykorú felügyelete mellett című alkotása kapta. A fehérvári közönség ezt a négy díjazott filmet láthatja május 31-én, szerdán 18 órakor.

A különböző hosszúságú alkotások rövidségük ellenére kerek történettel, elgondolkodtató mondanivalóval szólítják meg a nézőket. A fehérvári válogatásban szó esik apa-lánya és apa-fia viszonyról, szexuális útkeresésről és vadászokról is – ez utóbbi történet, a Lesen című film fehérvári vonatkozása, hogy az alkotásban a Vörösmarty Színház művészeit, Krisztik Csabát és Andrássy Mátét is láthatjuk.

Május 31-én, a filmek vetítése után a Barátság mozi vendége lesz három alkotás rendezője, Dóczé Péter, Karácsony Péter és Schwechtje Mihály, a beszélgetést Gruber Nóra, az SZKKK munkatársa vezeti.

A fehérvári művészmozi az Art-Mozi Egyesület tagjaként különösen fontos feladatának tekinti, hogy a filmeket közelebb vigye a nézőkhöz, és együtt beszéljék, vitassák meg a friss moziélményt.  MEGnézzük és KIbeszéljük: ezért Meg-Ki a klub neve, amelyhez ingyenesen lehet csatlakozni a mozi pénztárának nyitvatartási idejében. A filmklub nem zárt körű, a vetítésen nemcsak a klubtagok vehetnek részt, de ők kedvezményes áron, 700 forintért válthatnak belépőt.

Jegyvásárlás »

 

_budapest_f65a78_660

• Konkol Máté: Budapest, zárt város (13 perc)
Szereplők: Katona Péter Dániel, Adam Wadsworth

A 18 éves Peti egy személyes, de politikailag fűtött sétára viszi Budapesten brit barátját, Adamet. Egy underground klubban Adam közeledik Peti felé, akinek így szembe kell néznie a saját érzéseivel.
(III. legjobb film)

 _lesen_660

• Karácsony Péter: Lesen (16 perc)
Szereplők: Krisztik Csaba, Keszég László, Gazsó György, Andrássy Máté

Két vadász, Bogyó és Sólyom ülnek a lesen…
(II. legjobb film)

ballagasi_f65a78_660

• Schwechtje Mihály: Ballagási cipő (6 perc)
Szereplők: Kizlinger Lilla, Kardos Róbert, Nagy Márk

Egy munkásosztálybeli család egyetlen lánya érettségire készül. A ballagáshoz szüksége lenne egy új cipőre. Apja hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni, hogy az ünnepi cipő megfelelő legyen. A lány elmegy az apja munkahelyére a pénzért, ahol véletlenül szemtanúja lesz egy olyan esetnek, ami miatt hirtelen más fénytörésbe kerül az eddig gondtalan kamasz élete.
(I. legjobb film)

nagykoru_f65a78_660

• Dóczé Péter: Nagykorú felügyelete mellett (16 perc)
Szereplő: Polgár Csaba

Gábor, az elvált apa 8 éves fiával tölti a délutánt. Miközben Gábor megpróbál kapcsolatba lépni vele, szembe kell néznie saját és volt felesége múltbeli hibáival.
(Közönségdíj)

Esemény weboldala

Facebook oldal

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Cím: Barátság mozi, Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Térkép

Cím: Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Programajánló