Programkereső

Volt egyszer egy településfényképezés. Fejér megye 1984–1985-ben

Ingyenes
A Magyar Nemzeti Levéltár és tagintézményei a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal együtt az „Antall József” pályázat keretében közös kutatási projektben vettek részt „A létező szocializmus életvilágai. A vidéki miliők rendszerváltása” címmel. A projekt eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárában 2022. április 12-én 17 órai kezdettel ünnepélyes keretek között nyílik meg az 1984–1985-ös településfotózás Fejér megyei gyűjteményéből összeállított időszaki fotókiállítás.

A „Volt egyszer egy településfényképezés. Fejér megye 1984–1985-ben” című kiállítás megnyitóján köszöntőt mond a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, dr. Simon László kormánymegbízott és dr. Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese. A kiállítást bemutatja Igari Antal, Fejér megye főépítésze.

Az 1984–1985-ös országos szintű településfényképezési akció a Hazafias Népfront 1984. júniusi felhívása nyomán indult útjára. A felhívás eredeti célja az volt, hogy a „felszabadulás” 40. évfordulójára – lehetőleg a teljesség igényével – fotók készüljenek az ország településeiről az elmúlt negyven év során végbement fejlődés bemutatására. A felhívás meglepően nagy érdeklődést váltott ki, megszólította a közgyűjtemények munkatársait, tanácsi dolgozókat, munkahelyi közösségeket, városszépítő egyesületi, művelődési otthonok fotószakköri tagjait, vállalati szocialista brigádokat egyaránt. A program fontos eleme volt, hogy a fotókat helyi, az adott települést jól ismerő emberek készítsék, a fotózást pedig lehetőleg lombhullás utánra időzítsék, hogy a nagy lombkoronák ne takarják el a házakat. A településfényképezési program kiemelkedő kultúrtörténeti jelentősége abban rejlett, hogy az akció az 50 ezer főnél népesebb városok kivételével, az ország minden helységét érintette, a településeken pedig a reprezentatív épületeken kívül a hétköznapi ember által épített környezet lehető legteljesebb képét megörökítette.

A megnyíló kiállítás a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára állományában található közel 15 település fényképeiből ad ízelítőt. A különböző tematikák szerint kiválasztott fotók között helyet kapnak a magán- és középületek, utcaképek, üzletek, vendéglátóhelyek, oktatási intézmények, üzemek és belső felvételek is. A fotókiállítás kiegészítéseként a korszakot idéző kisebb enteriőrök, berendezési tárgyak, öltözetek hangulata időutazásra invitálja a látogatót, a nem is olyan távoli 1980-as évek épített örökségébe.

A kiállítás a levéltár épületében ingyenesen látogatható 2022. április 12-től 2022. szeptember 22-ig, hétfőtől csütörtökig munkanapokon 8–15 óra között. Csoportok bejelentkezésére a 06 22 313 052 telefonszámon, valamint az fml@mnl.gov.hu e-mail címen van lehetőség.  Cím: MNL Fejér Megyei Levéltára, 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 2–3.

 

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Szent István tér 2–3.