Programkereső

A soproni Tiszti Leánynevelő Intézet története, 1850–1945 – Kerekasztal-beszélgetés

Ingyenes
Dr. Kincses Katalin Mária (Károli Gáspár Református Egyetem BTK - VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) beszélget az azonos című kötet szerzőivel október 3-án kedden, 17 órától a Szent István Király Múzeum – Rendház épületében.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Dr. Németh Ildikó (Soproni Múzeum) és Dr. Závodi Szilvia (Hadtörténeti Múzeum) 

A 18. század második feléig, Mária Terézia uralkodásának időszakáig a nőnevelés – mint közoktatási feladat – gyakorlatilag nem létezett. Az 1777. évi Ratio Educationis, amely a Habsburg Birodalomban először kísérelte meg (a már fennálló állapotokat rögzítve) egységes szervezeti keretbe foglalni a közoktatást, először fogalmazta meg állami szinten a nők iskoláztatásának szükségességét, amennyiben kimondta, hogy az alapfokú iskoláztatásban mind a fiú-, mind a leánygyermekek részt vesznek. Egészen a 19. század közepéig a leányok számára az egyetlen szervezett iskolai képzést az elemi iskola elvégzése jelentette. Ha tovább képezték is őket, a többnyire zárdaiskolákban vagy magánintézetekben folyó leányoktatás elsődleges célja az volt, hogy a növendékeket a későbbi középosztálybeli feleség és anya szerepére készítsék elő, felvértezve őket az általános műveltséghez szükséges zenei, nyelvi, irodalmi és történelmi ismeretekkel. A megélhetést biztosító szakmák elsajátítására is a zárdaiskolákban nyílt először lehetőség: az 1870-es évektől kezdve a tanítóképzőt, különféle varró- vagy kereskedelmi tanfolyamokat végzett leányok már létbiztonságot nyújtó, szakmát adó bizonyítványt kaphattak kézhez. A 19. század második felében kiteljesedő intézményes leányoktatás egy különleges szegmensét alkották a tiszti leánynevelő intézetek: Hernals, Sopron és Hirtenberg iskolái. Az első ilyen jellegű iskolát még a 18. század végén Sankt Pöltenben állították fel, II. József kezdeményezésére. A tiszti leánynevelő intézetet azért alapította az uralkodó, hogy a császári-királyi hadsereg tisztjeinek elárvult leányai megfelelő neveltetésben részesüljenek, és később nevelőnőként, tanítónőként a megélhetésüket is biztosíthassák. 

Az idővel Hernalsba (Bécs) költöző intézet, majd a soproni iskola kialakulásának vázlatos történetét követi nyomon a kötet, a kezdetektől egészen az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáig.

A belépés díjtalan.

Sajtónyilvános rendezvény.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fő u. 6.