Programkereső

PetőfiTube − Fiatalok művészeti találkozója

Ingyenes
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ ezzel a rendezvénnyel csatlakozik a Magyar Népművelők Egyesülete eseménysorozatához, valamint a Petőfi-emlékévhez. A program helyszíne az SZKKK Fürdő sor 3. száma alatti háza.

A fiatalok számára meghirdetett művészeti találkozóra 10−35 éves korig bármilyen művészeti ágban jelentkezhettek az érdeklődők, hogy valamilyen formában bemutassák Petőfi Sándor emlékét. A program résztvevői hallhatják a Waiting Room és a Szinopszis zenekart, élvezhetik A helység kalapácsa című komikus eposz alapján összeállított, rögtönzésekkel is kiegészített előadást,  és láthatnak egy tűztáncos bemutatót is. Az aulában felállított 3D installációs elemek segítségével készülhetnek szelfik Petőfivel, a Petőfi kávéházban pedig a kort idéző ételeket, italokat kóstolhat a közönség.

Részletes program:

18.15  Waiting Room koncert

A 2021-ben alakult Waiting Room az alternatív zenei jegyek mellett a hetvenes évek klasszikus rockzenéjéből és a modernebb indie vonalból is építkezik. A csapat tagjai: Maya Gustafson (ének), Paulikovics Milán (gitár), Majoros Levente (basszusgitár), Pétervári Bálint (dob), Orlik Noémi (háttérvokál).

19.00  A helység kalapácsa – rögtönzések, szövegek kórusra, ritmusra 

Szereplők: Meiszter Dorka, Meiszter Panna, Mikó Nikolett, Réz Lujza, Váradi Réka, Végh Anna, Zelei Anna. Felkészítők: Varga Júlia és Matuz János

19.15  Szinopszis zenekar koncert

A nemrég alapult pesti post-rock banda saját számokat játszik, ambient/pszichedelikus hangzásvilággal, lírikus szövegekkel. A zenekar tagja: Balogh Ármin (gitár), Pachmann Balázs (dob), Szabó-Perényi Áron (basszusgitár), Tóth Domonkos (gitár, ének)

19.35  Hestia Tűztánc – tűzzsonglőrök

A szegedi Hestia Tűztánc tűzzsonglőrei 2009 óta kápráztatják el a közönséget, a legkisebb falunapoktól kezdve a Sziget Fesztivál nagyságú rendezvényekig sok helyen megfordultak már.

 

17.30–20.00

Petőfi kávéház korabeli ételekkel és italokkal, amelyek egykor a költő kedvencei is voltak

Szelfizz Petőfivel! – 3D installációs elemek a ház aulájában

Petőfi a vásznon – vetítés a költő alakját, életét idéző képekből

A program a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület „Juniorok a kultúrházakban” programsorozata keretében valósult meg. Szervezője a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület, befogadója a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fürdő sor 3.