Ezüstperje néptánccsoport
Érsemjén község, Bihar megye
20 évvel ezelőtt a romániai Érsemjén községben, egy kulturális töltetű tevékenység elindítása kapcsán alakult meg az Érsemjéni Néptánccsoport, mely a későbbiekben felvette az Ezüstperje nevet.
Az ezüstperje egy olyan növényfajta Érsemjén község határában, melyre jellemző, hogy a legmostohább életkörülményeket is képes átvészelni.
Az ifjúsági csoport hét párral alakult, majd alig egy év elteltével az utánpótlás biztosításának érdekében elkezdődtek a gyermekek számára is a néptáncpróbák.
Kezdetben a szomszédos tájegységek táncaival, a szatmári, az alföldi táncok lépéseit tanulgatták, a későbbiekben pedig a belső erdélyi táncokkal ismerkedtek. A tanult táncokból koreográfiákat majd tematikus műsorokat készítettek, melyek által a mai napig népszerűsítik a gazdag néptáncörökséget.
Számos meghívásnak és felkérésnek tettek már eleget, melyekre mindig nagy örömmel és lelkesedéssel készültek. Fellépéseik által sok helyen mutatkoztak már be, de nemcsak hazai terepen Bihar megyében, henem az anyaországban is, mégpedig Hajdú-Bihar megye számos határközeli településén, Szolnokon, Sárospatakon, Naszályon, Pápán, Pákozdon a Katonai Emlékparkban, Verőcén, Dabason, illetve Budapesten is több alkalommal.
Cím: Székesfehérvár, Liszt Ferenc 1.