Programkereső

A szerelem nem szégyen

Július 29-én, pénteken 20 órakor A szerelem nem szégyen című zenés színházi előadás kínál kellemes nyári kikapcsolódást az Öreghegyi Közösségi Házban. A produkció két fiatal egymásra találásán keresztül, régi filmek legendás, lelkeket melengető, vérpezsdítő filmslágereivel mutatja be a ’30-as, ’40-es évek hangulatát, sokszínűségét.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ eseményére jegyek a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon, az SZKKK Fürdő sori központjában és a Barátság mozi pénztárában válthatók.

A cím már önmagában is beszédes: megjeleníti két ember kölcsönös vonzalmát és a szerelem beteljesülésére való vágyakozását. A szerelmi történetet régi filmek legendás filmslágerei fűszerezik: a produkcióban Eisemann Mihály, Márkus Alfréd, Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs örökzöldjei hangzanak el élő zenekari kísérettel, miközben a történet szerint két szív, a Vörös Edit által megformált Molnár Sára, alias Daisy és a Domoszlai Sándor által játszott Bánffy András egymásra talál. Így felcsendülnek a Miért szerettem bele magába, Május éjszakán, Egy kis édes félhomályban, Fizetek főúr, Halló, miért nem jött ma el, Oda vagyok magáért, Meseautó, 2×2 néha 5, Nem nősülök soha című halhatatlan dallamok úgy, hogy közben a Palermo Bár életébe is bepillanthatunk, ahol Heller Tamás, azaz Guszti a főpincér.

A szerelem nem szégyen

Régi filmek dalai
Zenés színházi előadás

 

Szereplők:

Molnár Sára (Daisy): Vörös Edit
Bánffy András: Domoszlai Sándor
Guszti, a bárpincér: Heller Tamás érdemes művész

Közreműködik a Palermo Band (Pusztai Csaba – dobok, Esze Tamás – jazz-gitár, Bille Gergő – trombita, Hárs Viktor – bőgő, Gonda László – zongora)

Zenei vezető: Gonda László

Írta és rendezte: Vörös Edit és Domoszlai Sándor

 

Belépő: 1.800 Ft, diák- és nyugdíjasjegy: 1.500 Ft

Jegyek a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban (Fürdő sor 3., hétfőtől péntekig 8.00–20.00 óra között), a Barátság mozi pénztárában (III. Béla király tér 1., vetítési időben és vetítések előtt egy órával), valamint előadás előtt a helyszínen válthatók.

Online jegyvásárlás: www.fehervariprogram.hu/jegy

Esemény weboldala

Facebook oldal

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Cím: Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, Székesfehérvár, Fürdő sor 3.

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fiskális út 93.