A Zsuzsás kártyanaptár komoly cserealap volt
Csupa élet, csupa mosoly fekete nő pirosban. Elhelyezkedik a fekete fotelben, karját egy nagy, pirosas virágokat ábrázoló kortárs festmény előtt lógatja, s a körme ugyanolyan piros, mint a felette lógó kép nőalakjának. Ferenczi Zsuzsa ma, budapesti üzletasszonyként éppen olyan egyedi és stílusos, mint volt a Fehérvár Áruház arcaként a nyolcvanas években.
Öccsével, Hüll Tamással vezet közös antik üzletet a főváros galériás negyedében, a Falk Miksa utcában. A portálon túli világ remek art deco-s darabokat rejt, pár ikonikus tárgytól nehéz lesz elbúcsúzni a beszélgetés végén. Valamennyi az üzlettulajdonosok, közelebbről Zsuzsa kitűnő ízlését viseli, ő válogatja össze ezeket francia raktárakból, hagyatékból, árverésről. Emiatt havonta kétszer biztosan utaznia kell, de az országhatáron belül is számos vevőjével tartja a kapcsolatot, ismeri az igényeiket. Ha kell, a boltban hátrébb lépve figyel, nem erőltet, tudja, hogy a döntés egy-egy komolyabb lakberendezési tárgy vétele előtt hosszas tépelődésben csúcsosodik ki, s ha mégsem kerül elő a pénztárca, az üzlettulajdonosok akkor is örülnek, hogy van, aki szeretettel simított végig a tárgyakon, vagy felírta valamelyiket a bakancslistájára. Ha valaki csak nézelődni akar, beinvitálják - hagyják, hadd járja át a míves darabok, a kézi munka, a minőségi kivitelezés szellemisége, vagy egyszerűen csak hadd örüljön a látogató a látványnak, a szépnek, a gyerekek hadd csodálkozzanak rá, hogy a tömegterméken túl van olyasmi is, ami felnőttként is elkíséri majd az embert, vélhetőleg számos költözéseiben hű társként. Ez adja ennek a szakmának a szépségét a testvérpár számára, s Zsuzsa hallatlanul élvezi, hogy innen mosolygósan távoznak, aztán sokszor visszatérnek az emberek.
Igazából most persze másért jöttem.
Azt a csigás hajú lányt keresem, aki annak idején egy sor kártyanaptáron szerepelt Fehérváron, ráadásul abban az időben, amikor tinilányok generációja kereste önmagát és a saját stílusát az iskolai, 100 százalékos műszál egyenköpenyek alatt. Hiába volt megyeszékhely a város, még nem nyitottak meg a butikok, a divat, mint olyan, a szocialista könnyűipar és kereskedelem fellegvárát jelentő aluminiumcsodában, a helyi szlengben Skálának hívott Fehérvár Áruház női ruha osztályán csúcsosodott ki a fehérvári lányok-asszonyok számára. Ott elcsípni egy divatbemutatót maga volt a kézzelfogható nyugat – s ugyan, ki törődött azzal, hogy a manökenek maguk csinálják a frizurájukat és a sminkjüket?
- A Szeder utcában nőttem fel, a divat nálunk nem igazán kapott szerepet – meséli a csigás helyett ma már egyenes hajú, de most is sudár egykori manöken. – Apu gyárban, anyu a Skálában dolgozott kereskedőként, én meg középiskolásként sokat jártam be hozzá suli után a József gimiből, míg meg nem láttak a reklámosztályról és valaki meg nem kérdezte, vállalnék-e szereplést az akkor induló divatbemutatókon. Az iskolában én köpenyes-farmeros kiscsaj voltam, de diszkóba készülve alaposan kiöltöztem, sminkeltem. A divatbemutatózás jó bulinak tűnt, hamar kialakult egy 8-10 lányból-fiúból álló csapat, akik aztán minden akkori bemutatót és fotózást megcsináltak. Az 1980-as évek elején kártyanaptáron is szerepeltem, s ezek a kártyák aztán komoly cserealapot képeztek az öcsém haverjainál…
Pedig a korabeli erkölcsnek megfelelően igazán szolid pózokban fotózták a magas, vékony tinilányt. De volt olyan is, hogy télen a Mikulás oldalán egy szál fehér szoknyácskában kellett osztogatni a szaloncukrot az anyukájukkal a Fehérvár Áruházba érkező apróságoknak. Vagy, hogy az áruházat népszerűsítő reklámfilmben meztelenül, tűsarkúban, csomagolópapírba bugyolálva lépegetett a kamera felé, s azt mondta a kint tátott szájjal bámuló férfistatisztáknak: „Ne csak engem nézzenek! Nálunk mindig történik valami!” Mert akkor már ő volt a Fehérvár Áruház hivatalos arca is.
A divatbemutatók kifutóin nem csak a Skálában, de a városszéli művelődési házakban, a kisapostagi repülőnapon is ott volt Zsuzsa. Majd jöttek a neves, a tágabb környéket is megmozgató Skála-vásárok. Zsuzsa kezdetben zavarban volt, hiszen az odafent vonuló fiatal manökeneket egész sorozat káder és feleségeik vizslatták odalentről. Hiába lett egy idő után már profi fodrászuk, sminkesük (a szakma krémjének számító Liptay Klára festette ki őket), a munkáért általában két pogácsát, egy üdítőt kaptak. (Pénzbeli juttatás akkor még nem járta, s természetesen a ruhákat sem vihették haza.) De Zsuzsa nem bánta, különben sem tervezett hosszú távra a divatszakmában.
Közben ugyanis komoly és szép foglalkozást tanult, gyógypedagógus és pszichopedagógus lett, vidéken fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozott. Majd férjhez ment és jött a három gyerek, s Zsuzsa sokáig inkább párja karrierjét segítette és háziasszony, családanya volt. A gyerekek változatos utakat jártak be. Alexandra festészetet tanult, most windsurf-bázist üzemeltet férjével a Velencei-tónál, a zenélést hobbiként űző középső, Szonja social media managerként tevékenykedik, míg a „kicsi”, Maxim nemrég nyitotta meg saját kis kávézóját Budapesten.
- Tudod, hiába voltunk a 80-as években magasak, vékonyak, ma a divatszakmában labdába se rúghatnánk – mondja kritikusan Zsuzsa a jelenről, s hozzáteszi: a fehérvári Skálában az ezredforduló óta nem is járt. Dolga van bőven így is az üzletben, a családban egyaránt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a „Nálunk mindig történik valami!” szlogent gyakorlatilag magával vitte a Fehérvár Áruház egykori arca.
Képek és videók
