Hogyan legyünk kortárs festők? - Egy este a Fesstegess! -sel
Csoportterápia, dumaparti, ismerkedési est, csapatépítő tréning – ez mind, együtt átélhető a kreativitásban. Hogy az alkotásban tehetségtől és tudástól függetlenül milyen jól kiélheti magát az ember a hétköznapokban, arra egyre több induló kezdeményezés erősít rá, most már Fehérváron is.
Az egyik legújabb, s talán legszínesebb a Fesstegess festőművészeti csapata, akik – gondolva egy merészet – a Távirda utcában nyitottak festőiskolát, amatőröknek. Megnéztük.
 |
 |
Judit nemrég ment nyugdíjba az egyik helyi hatóságtól, azt mondja, mióta nem kell naponta a stresszes munkahelyén ülnie, s a jogszabályi környezet folytonos változásai miatt mérgelődnie, azóta kezdődött az igazi élet, egyfolytában kreatívkodik valamit. Gyöngyékszereket készít és regisztrált a Fesstegess csapat egyik meghirdetett alkalmára is. Most éppen Leonid Afremov kortárs fehérorosz művész Varázslatos híd című képét festi a többiekkel együtt. Az egykor táplálékkiegészítőket árusító egykori üzletben vidám, inspiráló dekoráció és Adele zenéje várta az alkalmi művészeket. Ezúttal csupa nőt (köztük két kiskamaszt), de kezdenek az (állítólag) erősebb nem tagjai is felbátorodni, több alkalommal például kifejezetten erős volt a férfiak felülprezentáltsága.
A vállalkozói csapatot szintén hölgyek alkotják: Tímea, Kitti és az ő édesanyja, Mária valamennyien festészeti kurzusokat, iskolákat végeztek, sok éve foglalkoznak művészettel. Aztán gondoltak egyet: miért ne lehetne a művészet, az alkotás szeretetét másoknak is átadni és közben sikeres vállalkozást építeni? Az ötletet tettre váltva a triónak egy igazán inspiráló, kikapcsolódásnak is remek startupot sikerült létrehoznia. A meghirdetett estek kiscsoportos foglalkozásai kivétel nélkül betelnek, s estéről-estére kissé megfáradt, de elégedett képtulajdonosok osonnak a kora esti szürkületben, hónuk alatt céglogós zsákkal, benne a két kezükkel készített festményükkel.
A háromórás foglalkozás laza bemutatkozással indul, s az aznapra rendelt képről is beszélgetnek kicsit. Itt nincsenek szigorúan kötött szabályok, a néhány főbb vonallal a vászonra felvázolt kép elkészítését a művészcsapat lépésről-lépésre vezeti le a vendégeknek. Az általános iskolai rajzórák vázlatos tudásával lehet rácsodálkozni arra, hogyan rétegződik egy festészeti alkotás, hogyan épül fel egy kép szerkezete, hogyan adhatunk dimenziókat a leképezett látványnak, s érzelmi többletet, valami, mások képén nem látható kis pluszt a magunk művének. De egyáltalán nem szigorú tanulási folyamat részesei vagyunk, mert Kitti, Mária és Timi mindezt lazán, természetesen tálalja. Itt nincs elrontott vonal, nincs olyan, hogy „jaj, én olyan béna vagyok!!!”, se jobb, vagy rosszabb megoldás. A három óra végére legalább tíz, különféle meglátású Titokzatos híd születik, de ugyanígy készül a többi témára született mű is.
Hogy a festés igenis kemény dolog, arra a félidőben tálalt mosolygós szendvicsek és üdítő láttán döbbenünk rá. Akit inspirál egy kortynyi bohémság, rozét is kap – ettől valahogy jobban belehelyezkedik az ember az egykori rosszéletű, párizsi festők hétköznapjaiba. Persze mi hozzájuk képest igencsak szolidan tévelygünk a bűnösebb élvezetek világa felé munka közben, hiszen még be akarjuk fejezni a képet. Amiről az első másfél óra elteltével sem hittük volna, hogy valaha is épkézláb festmény lesz belőle, az lassan kész látványként tárul a szemünk elé. Még igazi piktorok módjára, fehér alkoholos filctollal szignáljuk, majd jöhet a szokásos büszke fotózkodás.
Kifelé menet azon kapom magam, hogy már a következő kép készítésének alkalmát tervezgetem. Egyszerűen vissza kell ide jönni, nincs mese. Van még otthon hely a falon néhány festménynek.
