Programkereső

Ravel 150 – Szőcs Henrik zongoraestje

Ingyenes
Ravel, Muszorgszkij, Balogh Máté, Szentpáli Roland és Haydn művei csendülnek fel Szőcs Henrik zongoraművész előadásában március 27-én 18 órakor. A Hermann László Zeneiskola nagytermében az ingyenes koncerttel Maurice Ravel emléke előtt tisztelegnek.

Szőcs Henrik a fiatal magyar zongoristageneráció egyik legelhivatottabb kortárszene előadója, aki a kortárs zene klasszikus, tematikus műsorokba való beillesztését is fő feladatának tekinti. Székesfehérvári tanulmányai után (Hermann László Szakgimnázum) diplomáját a budapesti Zeneakadémián szerezte, de tanult Bázelben és Birminghamban is. Eddigi pályafutása alatt majd’ 200 koncertet adott Magyarországon és Európa-szerte, de koncertezett Kínában és Törökországban is. Olyan művészekkel lépett pódiumra, mint Szentpáli Roland, Klenyán Csaba, Gyivicsány György, Kéringer László és a Somogyi vonósnégyes. Rendszeresen dolgozik közösen ismert zeneszerzőkkel, mint például Madarász Iván, Szentpáli Roland, Molnár Viktor, Bánkövi Gyula, Balogh Máté, Bella Máté, Fekete Gyula, Kutrik Bence és Tóth Péter.

Szőcs Henrik március 27-én, csütörtökön ad koncertet Székesfehérváron. A Zeneiskolában 18 órakor kezdődő hangversenyen a 150 éve született Ravel művei mellett a közönség olyan zeneszerzőktől is hallhat darabokat, akik valamilyen formában kapcsolatban álltak Ravellel. Haydnnak nagy tisztelője volt Ravel, erről is tanúskodik a rövid, emlékére írt darab; Bartók kortársa volt, és bizonyítottan ismerték és tisztelték egymást, Muszorgszkij felé tanúsított tisztelete tettenérhető, hiszen meghangszerelte a méltán híres Egy kiállítás képei darabjait.

A koncert rendezője a Tálos Edit Alapítvány, támogatója Székesfehérvár Önkormányzata, valamint a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI.
A részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Esemény weboldala

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Városház tér 3.