Miklósa Erika gyerekkorában sportolónak készült, azonban egy baleset következményeként le kellett mondania az olimpikon álmokról, és érdeklődése a zene, az éneklés felé fordult. Mozart Varázsfuvolájának Éj Királynőjeként a világ összes jelentős operaszínpadán fellépett, ő a világ legkeresettebb művésze ebben a szerepben. „Ami igazán különlegessé tette az előadását, éneklésének sötét melegsége és lírai finomsága, mind olyan tulajdonságok, melyek ritkán párosulnak ezzel a negatív karakterrel” – írta róla a New York Times. Életútját kitüntetések fémjelzik. Díjai és megbízatásai között van Kossuth-díj, Liszt Ferenc-díj, Prima Primissima díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje. Magyarország képviseletében 2004-ben ő is futhatott az olimpiai lánggal, 2011-ben az Önkéntesség Európai Évének nagykövete volt. A két ízben megtartott Tiszta Egészséges Székesfehérvárért futóverseny, valamint a harmadik alkalommal megren­de­zett Székesfehérvári Jótékonysági Estély fővédnöke. Mindemellett tavaly lefutotta a New York Maratont.
A világszerte méltán elismert operaénekesnővel a Bregyó Sportcentrumban, edzés előtt beszélgettünk.

18 éve élek Székesfehérvár közelében, de dr. Cser-Palkovics András polgármester volt az, aki felkért arra, ha tehetem, segítsem, szolgáljam a várost. Felkérése óta veszek részt aktí­van a város kulturális, karitatív és sportéletében, és igyekszem a város hasznára lenni. Olyan, mintha itt születtem volna, pedig alföldi vagyok. Rendkívül jólesik az a hihe­tetlen mennyiségű szeretetet, amit az emberektől kapok, bármerre is megyek. Ismernek és kedvesek velem: a zöld­sé­gestől a bevásárlóközpontokon át a hivatalokig.

A zene mellett a futás a nagy szerelmem. A futás igazi telje­sítmény. A hosszútávfutóknak van egy határ­talan, repüléshez hasonlítható érzése, amelyre leg­inkább a „szabadság” kifejezés illik. Futás közben mentálisan és fizikailag olyan felszabadult állapotba kerül az ember, ami egészen madárszerű élmény. Ha a szabadban, az erdőben futok, már az első lépéseknél érzem. Futópályán ehhez egy kis időnek el kell telnie. Leigazolt ARAK-ver­senyző vagyok, szenior kategóriában. Az atlétika alapvetően magányos sport, ám a sportolók mégis egy erős közösséget alkotnak. Ez is szabadságot ad: körülvesznek, mégis önma­gam lehetek. Az ARAK-os atléták bámulatos közösséget alkot­nak. Kicsiktől a nagyokig. Élmény velük lenni, és élmény ezen a gyönyörű, nemrég átadott pályán edzeni.
A sport igazságos: itt centiméter és idő van, amit ponto­san mérni lehet. Tiszteletre, akaraterőre és kitartásra nevel, ami a mű­vészeti élethez, s annak elviseléséhez is elengedhetetlen. Szeptemberben a 25. énekesi szezonomat kezdem. Az éneklés ugyanolyan határtalan érzést ad, mint az, amikor lefutok 42 kilométert. Egy hirtelen, gyors belső fejlődésen esek át, egyfajta tisztuláson. Mintha közvetítő lennék, mintha… mintha … arra az időre belém költözne Isten. Varázslatos. Ennek a megtapasztalásnak az ilyen mérvű átélését szerintem csak a művészet tudja megadni az embernek. Vagy talán művészként átélni könnyebb. Nem tudom szándékosan előidézni ezt az állapotot, és csak párszor fordult elő az életemben. Az egyik ilyen maradandó élményem éppen Székesfehérvárhoz kötődik: három évvel ezelőtt a Bazilikában volt egy koncert, melynek során Piazzolla-t énekeltem, Ave Maria-kat. Azért jó a Bazilikában énekelni, mert itt nincsenek óriásreflektorok, közel vagyunk egymáshoz, én is láthatom a zenét hallgató embereket, szinte érzem amikor ők is minden sejtjükkel átélik azt a rezgést és tisztaságot, amit közvetítek. Áhítat: látom a pillantásokból, érzem az elfogódottságból. Ezután nem véletlen, hogy idén nyáron a szabadtéri koncertemnek Ave Maria lesz az alcíme.

Amit mindig elmondok a jövő énekeseinek, az az, hogy sose felejtsék el honnan jöttek. Ha a gyökereiktől nem távolodnak el, akkor rendben lesz az életük. Én lokálpatrióta vagyok, az is maradok. Boldogan vállalom.