A megye déli csücskében nőttem fel, alig több mint három évtizede kerültem Fehérvárra – pontosan 31 éve –, középiskolás éveim okán.

A Teleki Blanka Gimnáziumban, valamint a József Attila Kollégiumban töltöttem négy esztendőt, bár akkor még fogalmam sem volt arról, hogy évekkel később, a főiskola elvégzése után azonnal visszatérek.

Ami visszahozott, az a város nagyszerű elhelyezkedése, a családtagjaim viszonylagos közelsége, valamint a település pezsgő sportélete volt. Az életem ugyanis – menthetetlenül – az utóbbi bűvöletében zajlik. Persze járok színházba és moziba is, de ahogy a jelenemet, úgy a három évtizeddel ezelőtti hétköznapjaimat is a sport határozta meg. A gimis évekből leginkább a délutáni közös focizások, kézilabdázások, kosarazások, aztán a nagyvilág sportjában történtek átbeszélései, esténként pedig a Vidi kosármeccsei és a futballisták UEFA-kupa helyszínen megtekintett összecsapásai maradtak meg. Ezek az élmények szempontot jelentettek a későbbi visszatérésben. Amikor negyedszázada ismét Fehérvárra kerültem, már tudtam, innen nem is távozom, mindig ez lesz az otthonom. Ha a viszonylag közeli megyeszékhelyeken élő sportbarátokkal diskurálni kezdek, gyakran megjegyzem: míg nálatok négyhavonta van minőségi esemény, nálunk hetente négy… Óriási ajándék, hogy nem kell órákat autózni: a mi esetünkben házhoz jönnek a világklasszisok.

Persze, a várost nem csak ezért szeretem. Húsz éve mondogattam, hogy, a sétáló utcába nem zokniboltok, iparcikk üzletek, hanem nívós vendéglátó egységek kellenek, ahova a fiatalok és a kevésbé ifjak kiülnek délelőttönként, délutánonként és esténként, önfeledten diskurálnak, élettel töltik meg a belvárost. A kilencvenes évek derekán még alvó településből mára mozgalmas, dinamikus város lett. Ahonnan jó elindulni és ahova jó visszatérni.