Alba Regia Táncegyesület elnöke, Székesfehérvár díszpolgára

Az ember életében meghatározó időszakok vannak: hol-hová születik, milyen a gyermekkora; de meghatározó a család, a barátok, az iskola, a közösség, és a munkahely.

Gyermekkoromat Székesfehérvár Felsővárosában töltöttem katolikus parasztemberek között, ami erősen hatott gondolkodásomra. Immár 56 éve annak, hogy barátaim „elcsaltak” a KPDSZ tánccsoport próbájára a székesfehérvári Kígyó-közbe, az akkori Kultúrotthonba. És akkor érintett meg a közösség szelleme. Ebben a csoportban találtam barátokat, feleséget és itt érintett meg a hagyományaink tisztelete. Jó sorsomnak köszönhetően négy földrészen és Európa valamennyi országában járhattam. Éppen akkor jártam sokat külföldre, amikor mások illegálisan hagyták el az országot. Nekem soha nem jutott eszembe az, hogy elhagyjam a családomat, szeretteimet, barátaimat, városomat, hazámat – pedig a lehetőség adott volt, hiszen sokszor és sokan csábítottak. De hívtak Budapestre is – Györgyfalvay Katalin nagyhírű művészeti vezető a 25. Színházhoz – koreográfusnak és a Népművelési Intézetbe munkatársnak. Én Székesfehérvárt választottam, mert itt akartam megvalósítani mindazt, amit elterveztem, és amit a tanítványaimmal együtt mára sikerült is megalkotni. A legfontosabb dolgokat találtam meg itt: Barátokat, Közösséget, Családot, így csupa nagybetűvel, és egy általam igen szeretett várost, Székesfehérvárt. A város megbecsült polgárának érzem magam.

Szép városunk új kis lakói: Lujzi és Bécike

Ocskay Zsuzsanna mesél hőseiről

Nagyobbik kisfiam, Bendegúz a mesék nagy rajongója, de neki sosem volt elég az, ami a könyvben szerepelt, azt unalmasnak találta.

A mesék végén mindig tovább kellett gondolnunk a cselekményeket, és saját fantáziánkra szabni azokat. Valahogy magától értetődő volt, hogy egy idő után közösen életre keltettük saját hőseinket, Bécikét és Lujzit. Ők mindketten fehérvári ovis kiskópék, akik nem nagyon hallgatnak a szüleikre, így mindig bajba kerülnek. Hiába mondja nekik anyukájuk, apukájuk, vagy az óvó néni, hogy mit kellene csinálniuk, mennek a kis fejük után, így sokszor pórul járnak. A történeteikben semmi nem szabhatott gátat a fantáziánknak… Egy dolgot tartottam szem előtt, legyen tanulságos, hiszen pont ezt hiányoltam szinte mindenhol. Aztán összetalálkoztam egy csodás lánnyal, Antal Zsanettel, aki életet és színeket lehelt a figurákba. No és persze jött a család és természetesen a férj, aki addig mondta a magáét, míg belevágtunk, és kiadtuk az első két könyvecskét A Bécike és a csapatjáték címmel, ami mi másról is szólhatna a Bajnokok városában, mint a sportról, a kezdő lépésekről és természetesen a jégkorongról. Lujzi és a Fogtündér a sorozat második része, amely hamisítatlan tündérporos mese a fogmosás fontosságáról. Minden történet kisgyermekek hétköznapi kalandjait segít feldolgozni, megélni és természetesen vesszőparipám, a tanulság sem marad el a végén. Idén még két mese „kel életre” és karácsonyi és egy hétköznapi történet. Remélem Bécike és Lujzi sok örömet és kellemes estét szerez majd az élénk fantáziával és nyughatatlan elmével rendelkező gyerkőcöknek és az őket nevelő anyukáknak és apukáknak.