Nyolc éve kezdte el próbálni és 2012-ben adta elő először a Los Gringos együttes a chilei komponista, Mauricio Vincencio művét, a Mise Andina-t, azaz nálunk ismert nevén az Andok Misét, amely már a megírását követően az andoki zenében kötelező hivatkozási darabbá vált. Elismertségét lenyűgöző szépségével vívta ki. A szerzeményt az együttes szeptember 29-én, szombaton Székesfehérváron is előadja, a részletekről Szőts Péter, a csapat egyik zenésztagja mesélt.
Fotó forrása: www.losgringos.hu
Szinkretizmus, azaz: különböző mítoszok hasonló elemeinek sajátos egységgé összeolvadása, egymás mellett megjelenése, egymással keveredése. Az Andok Mise szerzője, a darabot a 90-es évek elején komponáló Vincencio feloldhatatlan ellentétben álló kulturális, történelmi, vallási és zenei motívumokat egyeztet össze a monumentális műben, egymástól távoli világokat ruház fel ugyanazzal a kreatív lelkülettel és energiával. Sokak szerint ez a különös keveredés az, ami olyan kedveltté teszi a zeneértők számára is a darabot – amelyet már a „nulladik”, azaz a próbakoncerten is kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség a budapesti Fonóban. Az andoki zenével régóta foglalkozó Los Gringos (Beke Tamás: ritmus és ütős hangszerek, gitár, mandolin, pánsíp, harmonika/ Horváth Árpád: charango, hegedű, pánsípok, tarka/ Kurdi Zoltán „Tatu”: quena, moseño, pánsípok, tarka, kereplő, guiro, esőcső/ László Sándor: charango, bandolin, gitár, gitarron, pánsípok, tarka, ének/Lukács József „Lujó”: bombo, pánsíp, gitarron, esőcső/ Rádl Zoltán művészeti vezető: gitár, mandolin, pánsípok, tarka, ének/ Réti Lajos: pánsípok, tarka, moseño, bombo, chaj-chas/ Rozsics Árpád „Charles”: quena, pánsípok, moseño, tarka, ének/ Szőts Péter: quena, pánsípok, tarka, ének) azóta vagy tíz alkalommal adta elő a művet, mindig hasonlóan lelkes fogadtatással. A zenekar andoki – elsősorban ecuadori, perui, bolíviai – népzenét játszik, és olyan magyar tagokból áll, akik sok-sok éve elkötelezett rajongói, valamint többségében már 25-30 éve művelői ennek a kultúrkörnek. Innen a zenekar neve is, mivel a spanyol gringos szóval ezen a vidéken a fehér, idegen embereket illeték. Az andokbeli népzene szeretete 1993 óta alapvetően változatlan felállásban tartja össze a 9 fős együttest, amelynek tagjai többször jártak már Dél-Amerikában.
-Bár egyházi műnek mondható, mert a katolikus liturgia szerint dolgozza fel a tételeket, mégis bemutatja az andoki népi hangszereken keresztül az ottani kultúrkört. A dallamvilág, a népi hangszerek, a zenei fordulatok és a mögöttes kórus nagyon populáris hangzást adnak, talán ezért is lehet, hogy ennyire tetszik a hallgatóságnak – mondja a fehérvári Szőts Péter. - Az eddigi előadások során egyébként más-más kórussal és karnaggyal adtuk elő a művet és így talán nekünk is mindig kicsit más volt az élmény.
A szombati fehérvári koncerten ezúttal az 1977-es alapítású budapesti Stella Kamarakórus és a Capo di Tutti i Capi kamarakórus közreműködik, Zongor Attila vezényletével, aki a Stella karnagya. A szintén budapesti és ugyancsak részben Zongor Attila alapította Capo di Tutti i Capi 1996 óta nyűgözi le a magyar közönséget. Repertoárjuk igen változatos, műsoraikon egyaránt megtalálhatók reneszánsz madrigálok, klasszikus és romantikus kórus remekek, de szívesen éneklik kortárs zeneszerzők műveit is, Richards Dubra litván zeneszerző több kórusművét például ők mutatták be elsőként Magyarországon.
A fehérvári Andok Misét szombaton 19 órai kezdettel hallhatja a helyi közönség a Ciszter Templomban. A belépés díjtalan.