Programkereső

Mompok Fehérváron

  • 2019.08.08.

Itt is elindult a Mompreneurs, azaz a vállalkozó anyukák bázisa

Külföldi példa alapján már több, mint két éve működnek hazánkban is vállalkozói önsegítő klubok, a szakmaiságot a civil érdekérvényesítéssel mixelő csoportok, kifejezetten olyan gyermekes anyák számára, akik kilépve az alkalmazotti létből vállalkozásba kezdtek, vagy most fontolgatják egy vállalkozás elindítását. A közel tucatnyi magyar csoport legújabbja a fehérvári, amely a hét elején alakult meg.

Mompok, azaz vállalkozó anyukák – a Mompreneurs csoportok tagjainak szokásos nickneve ez. Egy Svájcban élő, magyar vállalkozónőtől, Dellemann Erikától ered az ötlet: segítsék egymást azok, akik anyaként a gyermeknevelés és a vállalkozás problémáit szeretnék összeegyeztetni. Országszerte léteznek már ilyen csoportok (pl. Sopronban, Zalaegerszegen,Tatabányán, Veresegyházon, Pécsen s persze a fővárosban), nem csak az internet világában, hanem fizikailag is, mint azt a fehérvári csoport e heti megalakulása is bizonyította. Tizenhárom vállalkozó, vagy arra készülő nő ülte körbe ugyanis a Damniczki cukrászda egyik asztalát ezen az estén.

A női karrierváltásnak ma még tipikus formája a gyerekekkel való otthonmaradás, amely együtt jár azzal, hogy a kisgyermekes anya hosszú évekig nem folytatja szakmai tevékenységét, hiszen családjának szenteli magát. Félreértés ne essék, ez nem minősítés, hiszen mindenki maga választja meg az útját – a pénzügyi tervezéssel foglalkozó szakemberek viszont joggal biztatják arra a nőket, hogy legyen saját, nagyobb volumenű bevételük és olyan kereseti forrásuk, amely biztosíthatja a saját és a gyermekeik megélhetését is. Ilyen forma pedig akár egy vállalkozás is lehet, amelyhez egyébként sokféle szakmai szervezeti segítséget, képzést és pályázati lehetőséget is lehet találni. Mindezeken túl a mentális segítséget és támogatást viszont valóban olyanoktól kaphatjuk meg ebben a helyzetben, akik maguk is hasonló élethelyzetben vannak, azaz más vállalkozó anyukáktól. A közös szituáció és a megélt buktatók kibeszélése akár szupervíziós jelleggel is egyben tarthatja az ilyen közösséget.

A buktatók pedig megvannak, hiszen ma Magyarországon tízből 8-9 vállalkozás az elindulástól számított pár éven belül megszűnik.

A fehérvári csoportban egyelőre találunk logisztikust, marketingest, vagy eddig kommunikációval, HR-tanácsadással foglalkozó szakembert, de kineziológus, vagy rendezvényszervező is részt vett az első fehérvári találkozón, amelyet több is követ majd, s bárki csatlakozhat. A kirajzolódó életutakból kitűnik, hogy sokan induló, vagy éppen csak elindult vállalkozások ötletgazdái és vezetői, így meglehetősen sok problémáról számoltak be, a bürokráciától kezdve a telephelygondokon át az időbeosztás nehézségéig.

A csoport célja a hétköznapokban virtuálisan és igény szerint havonta egy alkalommal összejövetelek formájában is támogatást nyújtani a tagoknak. A sokféle szakterületről verbuválódó tagok saját tapasztalataikkal hatékonyan lendíthetik át egymást azokon a napi buktatókon, amelyek valamennyi kisvállalkozót elérnek.

A csatlakozáshoz érdemes keresni majd a Mompreneurs fehérvári csoportját a Facebookon.