„A máglyahaláltól a gyógyszertárig” – beszélgetés Krizsány Annával, a Fekete Sas Patikamúzeum művelődésszervezőjével.
Minden viszonylagos. Történik valami, ami abban a pillanatban összetör, s azt hiszem, ez olyan tragikus, hogy túl sem lehet élni. Aztán találkozom valakivel, aki elmeséli a saját történetét, és máris visszavonok mindent, amit a magam bajáról épp az imént gondoltam. Ha a kórházi ellátásról, és a zsúfoltságról panaszkodik valaki, gyakorta eszembe jut a kép: egy dokumentumfilmben látott asztalé, melyet egy angliai orvosi egyetemen használtak, s amely végtagok amputálásának alapjául szolgált, bilincsekkel. Az asztal teli volt vágásnyomokkal, mert sok száz esetben használták, mindennemű érzéstelenítés nélkül. Máris másként gondolok a rám váró, másfél órás várakozásra.
Beszélgetőtársam, Krizsány Anna – a Fekete Sas Patikamúzeum művelődésszervezője – által legtöbbször használt jelző, az „izgalmas”, vagy nyomatékkal: „hallatlanul izgalmas”. Mármint a munkája, vagyis annak a folyamatnak a bemutatása, hogy miként fejlődött a gyógyítás, és a gyógyító emberek elfogadása a máglyahaláltól egészen a patikák, gyógyszertárak kialakulásáig.
– Az ókor óta fontos alaptézise volt a gyógyításnak, hogy az emberi szervezet egészsége a benne lévő nedvek – fekete epe, sárga epe, nyirok és vér – arányán és működésén múlik – meséli Anna. Ezért használták gyógyításra a hánytatást, beöntést és az érvágást. Itt ne csak egy-két piócányi vérre gondoljunk… George Washington meghűlését is érvágással, hánytatással kezelték, összesen 2,5 liter vért csapoltak le tőle, s ez vezetett aztán (a kialakult tüdőgyulladással együtt) a haláláig. A középkorban orvoshiány volt, így a főnemesi házaknál gyakran volt fellelhető házipatika, és az úrnő füveskönyvekből gyógyította a várnépét. Írásos emlékeink szerint az első patika a törökök kiűzése után nyílt városunkban, 1688-ban.
A 16-18. századi Magyarországon az orvoslással foglalkozó csoportok szerkezete a piramiséhoz volt hasonlatos. A piramis csúcsát az egyetemet végzett orvosdoktorok és fizikusok, vagyis patikusok, a középső részét a céhes keretek között működő borbélyok, seborvosok, kirurgusok alkották. A piramis alsó, nagyobbik felében a laikus gyógyítókat találjuk. Ipolyi Arnold szerint: „Ők az orvosok, a titkos erejű gyógyfüvek főzői, szedői s ismerői, ők ápolják, gyógyítják a betegeket, hegesztik, s bekötözik a sebeket, készítik a gyógyírt, iraltak, kentek...”. Komáromy Andor a perek elég gazdag anyaga alapján szögezte le, hogy „… a mi boszorkányaink lényegileg kuruzsló asszonyok”. Ekkor még léteznek az ú.n. „boszorkányperek”. A Corpus Juris Hungarici 1696-ban megjelent kiadása szerint a boszorkányság a vallást és az erkölcsiséget érintő bűntettek közé tartozott, és egy csoportban szerepelt a bűbájossággal, rontással, méregkeveréssel és a magzatelhajtással, s mint ilyent, büntették.
Városunkban 1774-ben a jezsuita rend feloszlatása után Valter Ferenc patikus vásárolta meg a patikát és ő keresztelte el Fekete Sasnak, vagy pontosabban a XVIII. század gyakorlata szerint németül: Apotheke zum Schwarzen Adler-nek. Mint a város egyik legmódosabb embere, fontosnak tartotta még a névválasztásában is jelezni a birodalom iránti hűségét. A patika akkoriban olyan volt, mint manapság egy vegyesbolt: sok mindent lehetett kapni a tintától, papíroson át az alkoholig, vagy a kozmetikumokig. Az orvos által javallott beöntést is a patikusok kivitelezték, még a XIII. században is. A korabeli ábrázolásokon főleg így láthatók: egy kisebb hurkatöltőre emlékeztető készülékkel a kezükben. Sokáig a Fekete Sas volt az egész megye egyetlen patikája: a szépen faragott bútorzaton kialakított ülőfelület árulkodik arról, hogy az emberek leültek, beszélgettek, vagyis itt várták meg a gyógyszer elkészültét. Cukrot is lehetett kapni, ami a középkorban igazi ritkaság volt: a feljegyzések szerint Mátyás király és Beatrix esküvőjén 1476-ban négy kg cukrot használtak fel, ami kisebb vagyon volt akkoriban, és olasz patikusok állították elő. „Az asztalt aranyozott cukorból készült fa – melyen angyalok és mókusok voltak – díszítette, fákkal, cserjékkel és éneklő madarakkal ékesített, tisztán cukorból készült kerttel.” Ez a grillázstorta első leírása. Mivel a legtöbb gyógykészítmény rossz ízű volt, ezért gyakran csepegtették őket habcsókra, amit akkoriban turbinolának, vagy trochiscusnak neveztek. A mézet és a cukrot egyébként a gyógyszerek tartósítására használták. Készítettek még édes szirupokat, gyógyító lekvárokat, gyógy cukorkákat, pilulákat is. Szima Viktória kolléganőm volt az, aki megfejtette a Patikamúzeumban fellelhető fiókok, tégelyek feliratait, így megtudhattuk, hogy a gyógyítás során használtak emberi koponyatetőt, rókatüdőt, medve és kígyózsírt, szarvasagancsot és szépiacsontot is.
– Vajon mire lehetett használni az emberi koponyatetőt a gyógyítás során? Egyáltalán honnét jöhetett az ötlet az első felhasználónak, hogy porítsa, és aztán azt mondja, ez jó?
– Kalciumhiányra, csontgyengeségre alkalmazták. A középkori orvoslás anyagait keleten még ma is sok helyütt alkalmazzák. Mongóliában pl. marál szarvasokat tenyésztenek azért, hogy a még friss, erekkel hálózott, bőrrel fedett szarvukat lefűrészeljék, hogy porítsák: ajzószerként, általános roborálószerként használják. Sokáig nem kellett diploma a patikussághoz, elég volt, ha inasként, majd segédként tanulták ki a mesterséget. Mária Terézia volt az első, aki 1769-ben elrendelte az első egyetemi szintű orvosi fakultás felállítását. Az orvoskaron kötelezően előírt 5 tárgy közül a kémia, a botanika és a materia medica oktatása képezte egyben az egyetemi képzés alapját. A patikusoknak is vizsgát kellett tenniük.
Itthon, miközben ezt az írást készítem elő, eszembe jut, hogy jártam egyszer az Őrségben egy olyan aprócska Árpád-kori templomban, ahol az évezrednyi érintések sora szinte legömbölyítette a köveket. Így engem, mint 21.századi látogatót már nem sértett semmilyen kiszögellés: a helyeket mások kényelmessé ülték. Kakukkfű, lestyán, bazsalikom, citromfű, macskagyökér, ánizs, kömény… nálam is megtalálhatók a középkori patika alapjai. Hányféle kísérlet, hány emberélet, mennyi tévút és megaláztatás kellett ahhoz, hogy ezek a szerek letisztuljanak. Tisztelet a mentának, és mindannak a sok kéznek, melyek ezeket a növényeket nevelgették, leszedték, formálták, hogy a jelenben is gyógyítsanak. (Sohonyai Edit)
