A zene az kell
Már értem, miről beszélt minden felnőtt. Amikor gyerek voltam, én is tagja voltam kórusoknak. Jártuk a versenyeket, próbáltunk, berekedtünk, újra énekeltünk, bolondoztunk, és megint versenyre mentünk. Ilyen a kóristák élete. De hogy mitől volt elájulva minden felnőtt fül, ha gyermekkarokat hallhat… sose értettem.
Most azonban, immár felnőttként, végigkövettem egy kórusversenyt. Amikor az apró talpak felálltak a dobogókra, nem is hittem, hogy percek múlva sírni fogok. Nem gondoltam volna, hogy idegen gyerekek ilyen hatással lehetnek rám.
Gyöngyházfényű hangok! Ugye látja, érzi, hallja maga előtt a kedves olvasó, hogy ez milyen lehet?
Végiggyűrűztek a dallamok a dobogón, le a karvezetőig, kis kitérőt tettek a zongora felé, körbejárták a széksorokat, elcsábították a zsűri fülét, a szülői szíveket és mosolyokat, könnyeket csaltak a szemembe és észrevétlenül kisomfordáltak a tetőcserepek között – onnan pedig határ a csillagos ég. Meghatott. Teljesen más így megélni és hallgatni ezeket a gyerekeket, mint benne lenni. Ugyanis meggyőződésem és tapasztalatom is, hogy a gyerekeknek fogalmuk sincs, mit tudnak tudat alatt. És ez így van jól – ártatlan kisangyalok, akik szebbé teszik a dallam pillanatát.
A gimnáziumi kórusok, na, az már más tészta. Nem is merem rájuk mondani, hogy gyerekek – mert ezek a hangok már nem azok! Ők olyanok, mint a méltóságteljes székesegyházi harangok. Ding-deng-dong. A várost ébresztik, vagy épp aludni küldik. Mindenki felkapja a fejét a hangjukra, ezek a hangok, senkinek sem semlegesek – főleg, ha egyszerre szól az összes toronyban lévő. Ugye Önnek is eszébe jutott a legutolsó harangszó, amit hallott!?
Egyszerűen nem győztem betelni ezzel a nappal. A gyerekek – kicsik és nagyok egyaránt – csillogó és mosolygó szemekkel álltak a karvezetőjük előtt, alig várták, hogy dalra nyithassák szájukat. A karvezetők pedig lelkiismeretesek, izgultak, mint a gyerekek, de ezt hangvilláik szorongatásával palástolták. A korrepetitorok tüneményesek és virtuózok. Egyszerre leírhatatlan látványt is kaptam a hangzás mellé.
Az életemben (és remélem, még sokakéban) újra és újra bebizonyosodik, hogy a zene az kell, mert…
Gruber Nóra
