Programkereső

Társasjátékok, amiket még a járvány ideje alatt sem fogsz megunni

  • 2020.04.17.

A koronavírus okozta karantén kezdete óta már eltelt egy hónap. Bizonyára neked is egyre több fejtörés okoz, hogyan kösd le a lurkókat úgy, hogy legalább néhány órára elfeledjék a szabadban lét hiányát. Ez különösen nehéz, ha panelban él az ember és a csemetéje él-hal a természetért, biciklizését és a mászókákért.  Elővetted már a polcon porosodó társasjátékokat? Ha a meglévőket a gyerekek már csúcsra járatták, mutatnunk néhányat, amiket biztosan nem fogsz megunni. Ezek a játékok - a sok szintnek és szabálynak köszönhetően - mindig tartogatnak valami meglepetést és kihívást még a felnőtteknek is. Jellemzően nagyobb gyerekeknek szólnak ugyan, de ha ügyesek vagyunk, az egész család remekül szórakozhat vele akár egy teljes délutánon, vagy estén át.

1) Scrabble

Ez a szókirakó társas nem annyira bonyolult, mint amennyire sokszínű. Játszhatjuk szabályokat mellőzve kicsikkel is szókincsfejlesztésként, de nagyobbakkal már egészen komoly pontgyűjtésbe kezdhetünk, ha minden szabályt betartunk. Sőt, ha valaki például az angol szókincsét szeretné bővíteni, az ékezetes betűket kiválogatva még akár ezt is megteheti.
Szuper fejtörő, időigényes játék.

A játéknak több változata is van, így kicsik és nagyok is megtalálhatják a korosztályuknak megfelelőt. Legfelljebb 4 fő játszhatja.

Kép forrása: Wikipédia

2) Harry Potter és a Roxforti csata

Ez talán az egyik legbonyolultabb társas, amit valaha láttam. Kell hozzá egy kis Harry Potter rajongás, de teljes könyvsorozatot nem kell ismerni szóról szóra. Egyetlen dolog mindenképp szükséges hozzá, mégpedig a figyelmesség. Szintről szintre, játszmáról játszmára újabb és újabb szabályokat hoz. Ahogy a könyvsorozat, ez is hét részből / szintből áll. Természetesen az első a legkönnyebb és a hetedik a legnehezebb. Azonos viszont mindegyik szinten, hogy nem mindegy, ki mennyire forgatja az eszét, mert ha elfárad, könnyen elveszti a csapat a játékot.
Előnye, hogy csapatjátékra nevel. Egyénileg kell benne cselekedni, de a csapat szellemében. Így győzelem esetén a teljes csapat nyer.

Vigyázat! Egy-egy játszma akár két-három órán át is eltarthat.
A játék 11 éven felülieknek ajánlott és legfeljebb 4 fő játszhatja.

3) Aranyásók 2.

Az aranyásók egy kellemes játék esti kikapcsolódáshoz. Kisebbeknek az első pakli ajánlott, de a nagyobbaknak szóló második, kiegészítő kártya sokkal izgalmasabb. Kis logikával könnyen megtanulható. Remek csapatjáték is alakulhat belőle, mert míg az első csomagban mindenki egyénileg nyer, a második játékban már ha többen játszunk, akár csapatunkért is küzdhetünk. Előfordulhat ugyanis, hogy a játékosok a tudtuk nélkül valakinek a csapattársai lesznek, de ez csak a játék végén derül ki.  

A játék 8 éven felülieknek ajánlott és már 2 főtől játszható.

4) Bang!

A Bang! egy igazán komoly szerepjáték azoknak, akik szeretik az izgalmakat. Ebben a játékban a szabályok attól is függnek, hogy éppen mi a szerepünk az adott körben. Lehetünk rosszfiúk, de éppen jó serifek is. Csak a szerencsén múlik, ki marad talpon a végén. Szuper fejtörő, melynek egyetlen hibája, hogy csak minimum négyen játszhatják.

A játék 8 éven felülieknek ajánlott, és minimum 4 fő játszhatja.

5) Jenga

A Jengának nincs olyan sok szabálya, de annál ügyesebbnek kell lenni benne. Rendkívül szórakoztató kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mivel nem igényel túl sok fejtörést, így akár hétköznap esténként pihentető is lehet. Ráadásul, ha felborul a torony, tuti biztos, hogy nevetésben tör ki az egész család. Megunhatatlanul izgalmas, hiszen nincs két egyforma torony.

A játék 6 éven felülieknek ajánlott és már 2 főtől játszható.

Kép forrása: JátékShop

+1) Cluedo

Megvan az az Aghata Kristie történet, amikor egy férfi öngyilkos lesz a kastélyában, de valaki felbérel egy nyomozót, mert valami nem teljesen stimmel (Tőrbe ejtve)? Nos, a játék egy hasonló sztorit hoz elő, Mr. Black halálesetéről. A feladat az, hogy kiderüljön az igazság: ki lehetett a gyilkos? Ebben a játékban mindenki nyomozó és mindenki gyanúsított is egyben.
Hátborzongató és izgalmas. Különösen akkor jó, ha négyen játsszuk.

A játék 8 éven felülieknek ajánlott és már 2 főtől játszható.