Programkereső

Kiemelkedő jó gyakorlat megvalósítása Fejér megyében

  • 2020.11.30.

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés Elnöke által vezetett Fejér Megyei Önkormányzat és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság közreműködésével közösen valósult meg az országban egyedülálló módon, Fejér megyében az esélyteremtő attitűdformáló képzés az EFOP-1.6.3-17-2017-00005. azonosítószámú projekt keretében.

Kiemelkedően jó gyakorlatként tekinthetünk a nyolc alkalommal, a megye különböző településein megrendezésre kerülő érzékenyítő képzés megvalósítására, ahol Fejér megye minden településéről bevonásra kerültek az érintett szervezetek, intézmények, helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, ellátórendszerek szereplői, civil szervezetek, egyházak, nonprofit szervezetek képviselői.

A tréningek célja az volt, hogy a képzésben résztvevőkben erősödjön a hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos előítélet-mentes, szolidáris, esélyteremtő attitűd, valamint, hogy mindenki átfogó képet kapjon a helyi esélyegyenlőségi programok jelentőségéről. A tréningen szó esett az egyetemes emberi jogokról, esélyegyenlőségi alapfogalmakról, és jogszabályi háttér információkról is.

 

EFOP-1.6.3-17-2017-00005
Fejér megyei felzárkóztatás-politikai együttműködés fejlesztése

Fejér Megyei Önkormányzat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke