A művész, aki nem csak nézte, de látta is Fehérvárt
-Kabáczy Szilárd fotográfiái az Országzászló téri múzeumépületben
E sorok írója képtelen elfogódottság nélkül írni a Székesfehérvár vizuális kultúrájáért oly sokat tett fotóművészről – utóbbinak nyugdíjas évei ugyanis részben akkorra estek, mikor a szerző éppen az első időszakokat taposta a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségében. Az egykor legendás redakcióban általános tiszteletnek örvendő Kabáczy fotóival volt tele a hírlapi fotósok szobafala. Most pedig a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének falairól tekintenek le ránk, nagyításban.
Kabáczy Szilárd: Zuhany
Földrajzilag igencsak nagy kört ír le az 1930-as születésű Kabáczy életpályája: Fehérvártól ugyanis elég messze, Vásárosnaményban jött a világra, s miután jó rajzkészségét korán felismerték, Budapestre vezetett az útja, képzőművészeti iskolába. Ha akkoriban nem nézik a származást és sikerül bejutnia a főiskolára is, akkor lehet, ma kiváló festményeiről és egy azokból rendezett tárlatról szól ez az írás, ő ugyanis festeni akart elsősorban, s a pályától való ideológiai eltanácsolás vezette később a fényképezőgép felé. A kettő között dekoratőrként hasznosította kreativitását, majd felvették a FMH-hoz fotósnak. Gyakorlatilag ott tanulta ki a szakmát, miközben természetesen a szükséges iskolákat és képzéseket is kijárta, számos szakmai tagságot szerzett és több fotóklub szakmai életének is tevékeny részese volt. Mindez ma már – mert lényegében a klubok is elfogytak mára, nem csak a régi nagy fotográfusok - történelem.
Egyedül lépkedek az emeleti kiállítótermekben, csak a légkondicionáló berendezések surrognak a falba építve. Ha nem lenne képzavar, azt mondanám, a modernitás szele éppen megcsapja a falon látható képeket: Kabáczy valamennyi, most kiállított, a sajtóban korábban már elhíresült képét fekete-fehérben, jókora nagyításban láthatjuk. Visszaléphetünk a város múltjában, egész az 50-60-as évekhez, a termelő- és ipari szövetkezetek korába, a híres helyi üzemek és gyárak alakulásához, az egyre omló-romló tégla „ántivilág” hátterében a földből kibújó lakótelepek születéséhez és felnövekedéséhez, az emberek megváltozásához. Kabáczy Szilárd nem csak nézte, szemlélte, hanem valójában is látta ezt a várost, megértette változásait, s valósághűen, de mindig szeretettel és kíváncsisággal képezte le azokat. Portréin hús-vér városlakókat mutatott meg, szeplőikkel, hurkáikkal, olykor rosszul öltözöttségükkel, de mindig az embert, az egyéniséget, az egyediséget láttatta. A kiállítás nagy erény, hogy a portréknak külön falat-teremrészt biztosítottak a rendezők, hogy elmerülhessünk az emberi arcok és testek soha meg nem unható szemlélésben.
Külön érdekesség, hogy néhány tárlóban – a fotókon szereplő helyzeteket tovább illusztrálandó – a helyi iparhoz kötődő relikviákat, Videotonos emléktárgyakat, kitűzőket, munkadarabokat is elhelyeztek. A kétdimenziós lét így kötődik a háromdimenzióshoz, a kirakós darabkái jobban összeállnak. És nagyon szép megoldás a hátsó teremben látható természetfotók és zsánerek kiegészítéséül szolgáló rövid Weöres Sándor versrészletek közlése is.
A Nagy Fehérvári Hőség idején, szabadság alatt, csak úgy, a belvárosban jártunkban-keltünkben érdemes betérni a hűvös múzeumépületbe, ahol – fehérvári lakcímkártyát felmutatva – mindössze 350 forintos belépőjegyért láthatjuk a csodát, amit a fotóművész tűpontosan látott és mutatott nekünk: Székesfehérvárt. Igaz, a Hírlap gárdájából kiválva, már nyugdíjasként, 2004-ben bekövetkezett haláláig visszatért első szakmai szerelméhez, a festővászonhoz, és az ecseteihez, amelyekkel nem kevés szakmai elismerést szerzett élete utolsó éveiben. De a fehérváriaknak Kabáczy elsősorban A FOTOGRÁFUS és az is marad.
A tárlatot Miszlai Zsolt kurátorsága alatt dr. Négyesi Lajos, Deák Balázs, Bakurecz Ildikó, Makra László és Moór Péter rendezte – Braila Mária, Hutvágner Mátyás, Ladányi Beáta és dr. Varró Ágnes közreműködésével. Még bőven van idő a megtekintésére, hiszen október 15-ig várja az érdeklődőket.
Képek forrása: teleelettel.hu
Képek és videók
