Programkereső

„Ez nem prüdéria, foglalkozni nem akarunk vele” - egy csésze kávé Langmár Bettinával

  • 2016.11.29.

Már megszoktam, hogy üldözött vagyok – mondja mosolyogva Langmár Bettina egészségfejlesztő. A fiatal nő találta ki a LoveInfot-t, ezt a tinédzsereknek szóló szexuális felvilágosító mobilalkalmazást, mellette óvszerautomatákat kínál iskoláknak, szórakozóhelyeknek. Mindezt anyagi támogatás nélkül, saját pénzből, minimális emberi erőforrást bevetve. Ötleteivel egyelőre a tiltott és tűrt kategóriák határán billeg, ám a nyáron országos, botrányszintű kommentáradat árasztotta el a hírre: középiskolákba is kerülhet az óvszerautomatáiból. Lábjegyzet: e sorok jegyzőjének egyik gimnáziumi osztálytársa 16 évesen esett teherbe, Langmár Bettina azt mondja, az ő osztályukban a szakközépben két hasonló eset volt, manapság pedig már hatodikos kislány terhességéről is tud. Miközben a norvég televízióban hétrészes sorozatba fut egy szexuális felvilágosító sorozat pubertáskorúaknak, itthon rengeteg elhallgatás övezi a témakört. Megpróbáltuk egy latte melett kibontani kicsit.

   Bettina nem az egészségügyből jön, de mára jól beleásta magát. Sok mindent kipróbált életben, alapvetően a vállalkozói szellem hajtotta, mikor elkezdett fogkrém és fogkefe automatákat telepíteni oktatási intézményekben. Egyik ilyen alkalommal panaszolta neki egy pedagógus, hogy egyik, hatodik osztályba járó tanítványa teherbe esett. A fiatal vállalkozó az esettől megdöbbenve kezdett el gondolkozni, mit lehetne tenni a tiniterhességek és az ezek nyomában járó tiniabortuszok megelőzéséért, érdemben.

- Hajnali háromkor aztán beugrott a mobilalkalmazás, a LoveInfo ötlete – meséli. - Nekiálltam fejlesztőt keresni, egészségügyi szakembereket. Az ÁNTSZ-nél Pásztor László mindenben segített, neki köszönhető a szakmai anyag, ahogy a drogsegély alpont informatív szövege is, amelyet a Fejér Megyei Renfőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai jegyeznek. Az első verziónak 124 letöltése volt, idén nyáron tovább fejlesztettük, kaptam két grafikust, akikkel megalkottuk Manfrédot és Elvirát, az alkalmazáson futó jópofa képregény hím – és nő ivarsejtjét, ők magyarázzák el a tudnivalókat részletesen. Éppen a fejlesztés alatt kaptam egy gratuláló levelet a minisztériumtól, az EMMI azt írja az alkalmazásról: ötletes, hagyományos értékrend mentén mozog, informatív, elvileg támogatják is. Én viszont azt gondoltam, nem elég csak tudást adni a szexuálisan aktív fiatalok kezébe, az eszköznek is meg kellene jelennie. Bettina kölcsönkérte egy karosszériás ismerőse műhelyét egy napra és elkezdte megtervezni, hogy nézzen ki egy ilyen óvszerautomata. Az ismerőssel addig fúrtak-faragtak, míg kész nem lett a doboz és benne az egy darabnyi árut kiadó forgatószerkezet. Ebből a bolti árnál sokkal olcsóbban, 200 forintért juthat hozzá a fiatal a német minőségű óvszerhez -persze, csak ha találkozik ilyen automatával. Mert bár a kezdeményezés átment a helyi tankerületen, amely tájékoztatást írt róla az iskolaigazgatóknak, kezdetben egy iskola volt hajlandó befogadni az automatát, később még egy, egy fontolgatja, a többiek viszont elutasítóak.

- Egy országos napilap lehozott róla egy cikket nyáron, amit sok portál átvett. Amit én ott kommentekben kaptam, attól három napig bőgtem. Voltam én az anyagias ribanctól a mindenféle politikai oldal akármije, nem sorolom. Iskolaigazgatók vágták a fejemhez, hogyan képzelem, hogy be akarom vinni az intézményeikbe a szexet? Az eltelt hónapok során egyetlen olyan eset sem volt, hogy vízzel töltött gumióvszerek repültek volna ki magyar középiskolák ablakán…

Nem is prüdéria van, a társadalom egyszerűen nem akar ezzel a kérdéssel foglalkozni, vélekedik Bettina. Az iskola a szülőtől várná a gyerek felvilágosítását, a szülő időhiányra hivatkozva az iskolától – közben maroknyi lelkes egészségfejlesztő, vagy szexuális mediátor próbálja magyarázni a puszta tényeket.

- Mi látjuk a helyzetet, a rengeteg félinformációt, tévhitet. Tinilányok kérdezik meg tőlünk, hogy a kólás irrigálással elkerülhető-e a terhesség, vagy hogy az óvszer tényleg kimosható és újrafelhasználható-e. A LoveInfo-n ezeket is mind eloszlatjuk, de a sok, nemi éréssel, testi fejlődéssel, kezdő és aktív szexuális élettel kapcsolatos, gyakorlatias, szerintünk jól böngészhető információ mellett fent van például minden babamentő inkubátor, alapítvány, kórház, szakrendelés, nővédelmi tanácsadó, lelkisegély, gyermekkrízis vonal elérhetősége is, az egész országból. Az alkalmazást folyamatosan fejlesztjük, az ioS és Android verzió mellett hamarosan elkészül Windows-ra és asztali gépre is.

Az eredmények ugyan egyelőre nehezen mérhetőek, de Bettina célja nagyon is világos.

- Azt szeretném, ha két éven belül 10-15 százalék mérhető pozitív javulás mutatkozna a fiatalok felvilágosultságának és szexuális felelősségvállalásának terén.

És ha az országos adatot, az évi 8-10 ezer nem kívánt tiniterhességet tekintjük, ez nagyon jó cél.