Ez disznóság!
A vidéki tél elengedhetetlen kelléke egy korán kelős, forralt boros, pálinkagőzös, zsíros, igazi „hússzagú” disznóvágás.
Az állat életéért hálát adok, és azt most nem fogom részletezni, milyen formában leli halálát – bár sokszor emberi szempontból nem tragikus, hanem valljuk be, inkább komikus az a néhány perc, nem véletlenül van minden emberen sapka olyankor… :-)
Egy éven keresztül várod, vágyod az illatokat, hangokat, hangulatot. Együtt a család, rokonok, barátok. Nálunk ez régen nagy családi program volt. El se fértünk az asztalnál, mindig turnusokban ebédeltünk és vacsoráztunk ilyenkor.
Gyerekként ez szórakozás, nevetés és jó esetben, ha nem finnyás a poronty, akkor evés egész nap. Emlékszem, hogy vártam az ebédet – közös lábasban sült a hús és a máj, főtt krumplival és savanyúsággal ettük… Lehet, hogy az emberek többségét a hurka és kolbász emléke köti a disznóvágáshoz, nekem mégis ez volt a kedvenc étkezésem azokon a napokon.
Felnőttként már munka, „vér és verejték”, derékfájdalom jár vele, de a hússal és zsírral való foglalatoskodás után a puha kéz is eredménye a napnak – no meg egy teli mélyhűtő. A nagyszüleim az idei tél után listát vezetnek a fagyasztó mellett, hogy mi az a hús, ami már kikerült finomságok közül, és hogy a hűtő mely oldalán mely húsokat találjuk. Mert ember legyen a talpán, aki 190 kiló után az amúgy is tartalmas hűtőládát átlátja… A szalonna, sonka sóban várja a füstölést, anyukám pedig minden évben megkéri a nagypapámat, rejtsen el egy szál füstölt kolbászt, hadd száradjon meg rendesen, mert neki az a kedvence.
Mi mindig várunk valamit. Nyáron a hurkát, hogy majd egy téli vasárnapon jó ebéd lesz belőle, télen pedig a szalonnát-sonkát, hogy végre nyárson süthessük a kertben. Várjuk az illatot, a hangulatot.
Fura mód szeretem, amikor a sós víz kicsípi a kezem, amikor a műbelet halászom a kolbásztöltéshez. Szeretem a nagypapám kötényét, amit ilyenkor hordani szokott. Szeretem a nagymamám fazekát, amelyikben a húslevest főzi, ami olyan nagy, hogy elfoglalja az egész tűzhelyet – ez is csak ilyenkor kerül elő. Szeretem azt, hogy hideg van. Szeretem, hogy sötétben kezdünk dolgozni, és aztán sötétben is fejezzük be a munkát.
Annyi mindent szeretek. A disznósajtot. A töpörtyűt. A rénfát és a hackstockot, mert tudom, hogy ha ezek előkerülnek, akkor már nincs messze a disznóvágás napja.
Gruber Nóra
Fotó: Kiss László (ÖKK)
