Fánk, farsang, tavasz – tényleg?
Koncentrikus körök. A fánkok és az óvodás gyermekkörtáncok is. Minden farsang kötelező kelléke az idegtépő „minek öltözzön a gyerek?” (vagy adott esetben mi magunk, ha olyan buli lesz) kérdés.
A másik elengedhetetlen dolog pedig a fánk. Mindegy, hogy porcukros, vagy lekváros; pudinggal van töltve, vagy üresen eszed, a lényeg, hogy ezt mindig enni kell. Éspont. Fánkszezon nincs, én ezt akkor is leszavazom, ugyanis fánkot enni, mindig lehet!
A farsang arról szól, hogy űzzük el a telet, várjuk a szép tavaszt. Ahogy a hagyomány diktálja, február közepéig/végéig hangoskodunk színesen-vidáman, gondoskodunk róla, hogy a tél még véletlenül se felejtsen a háztetőkön maradni. Ahogy viszont az időjárás diktálja, jelenleg még távolról sincs köze a februárnak a tavaszhoz. Próbálkoznak a hóvirágok, de a hajnali mínuszok őket is megviselik. Habár a napot többet látjuk, mint télen és arcunk szinte szívja a meleg sugarakat, az egyre gyakoribb bolondos szél, nem segít bennünket a tavasz üdvözölésében.
Az időjárási másodpercek után térjünk vissza a farsanghoz. Felkészültünk mi egyáltalán a tavaszra? Megérdemeljük? Már-már elfeledve a karácsonyt és a zord téli napokat, most ugyanolyan ételcentrikusan ragaszkodunk a hagyományainkhoz. A kötelező idő, ami senkit és semmit nem kímél, halad előre. Fel sem ocsúdunk jóformán az egyik ünnepből, már a nyakunkon a másik. Megfelelve akarunk minden ünnepkörnek eleget tenni, a konyhában, a házban, az udvarban, a világban. Csak a szívünkben nem tudunk ilyen gyorsan haladni. Egy szerelmet is meg kell gyászolni, el kell temetni. Hát még egy ünnepkört, ami napokon keresztül, olykor heteken keresztül tart… Mégis hogyan várja el bárki is, hogy alkalmazkodva a normához azonnal ünnepeljünk valamit újra, és vegyük fel a fonalat.
De hát ilyen minden év. Évszázadok óta. A programokat pedig csak sűrítjük és sűrítjük, egyre több és több lesz. Ebben a káoszos, hatalmas mindenségben a farsang, ami pont erről a hangoskodásról, kuszaságról szól, kiválóan megállja a helyét.
A farsang tulajdonképpen ugyanolyan, mint az életünk – rohan, üvölt, sír és nevet, színes, szagos (illatos virágtól és odaégett fánktól). Ez a tavasz kezdete. A felpezsdülés, a felpörgés, ideje, hogy végre ugorhassunk a nyárba.
Na ugye. Mondtam én, hogy rohanunk.
