Világnapok hónapja
Ma már szinte mindennek van világnapja – eredetük sokszor homályba vész, és csak a közösségi médiából tájékozódunk róluk. De több szervezet által születnek ezek a napok, melyek aztán idővel nemzetközivé válnak. Tulajdonképpen mind-mind fontos tényezői és velejárói az életünknek, melyek nem véletlenül kaptak egy napot a naptárban, amikor (elvileg) világszerte ő(ke)t ünnepeljük.
Márciusban már elmúlt többek között a vadon élő állatok és a hőn szeretett alvás világnapja, és most, a napokban jön el a boldogság, a Down-szindróma, az erdők és a víz világnapja.
Az emberi boldogság okozója sok minden lehet, így véleményem szerint azt a napot mindenki úgy tartja, ahogy neki jólesik – de azért jó erre odafigyelni, hogy a mentális egészségünk rendben legyen.
A felemás zoknival hívjuk fel a down-szindrómával élőkre a figyelmet március 21-én – szóval ki fogja az amúgy is pár nélküli zoknikat lábra húzni :-)?
Erdők és víz. Ha csak arra gondolok, hogy az erdő nyugalma ugyanakkor lehet zsivaj is, elmosolyodom. Hisz hogy lehet valami ennyire ambivalens? De gondoljunk csak bele. A hétköznapi betonrengetegből, dugóból és zajokból, egy harmóniával, szélfúvással, madárcsicsergéssel teli nyugodt, jó levegőre érkezünk. Nekünk ez maga a csend és béke. Miközben mégis mekkora élet és zsivaj van a természetben – mind az erdőkben, mind a tavakban: állatok, természeti jelenségek dominószerű bekövetkezése. Nekünk csak hagynunk kéne, hogy tegye a dolgát a természet és csak segítő beavatkozásokat tenni érte. A víz jelenlétét és természetességét olyan evidenciaként kezeljük, mintha alanyi jogon járna. Nos… inkább hálásak lehetnénk minden egyes nap a csillogó csapokból folyó mérhetetlen mennyiségű folyadékért. Nem alapvetés. Nem alapjog. Csak van. Ezért is kell a világnap erre is.
Ezért hát most remélem, időt szakít a kedves olvasó és legalább a közeli parkba kimegy sétálni, megfigyeli az ottani „zajokat”, hálát ad a Balatonnak, a Dunának és folyótársainak, aztán iszik egy jó hideg pohár csapvizet.
Március további világnapjait figyelve kettőt emelnék ki. Gofri és színház. E kettő kell nekem. Remélem, megértitek. Ettetek már olyan igazi kívül ropogó, belül puha, vanília és fahéj illatú mennyei gofrit? Ennek ne lenne világnapja?! Hát csak azért is süssünk, együnk egyet a hó végén. Fagyival vagy mogyorókrémmel, lekvárral vagy gyümölcsdarabokkal esszük? Esetleg a cukormérgezésre hajtunk és tejszínhab, gumicukor és minden földi jó rákerül? Ám legyen! Gofrira fel március 25-én!
Színház. Az egyik legősibb kulturális intézményrendszer a világon. Az ókori görög színjátszás volt alfája és omegája a színháztörténetnek. A legcsodálatosabb a színházban az, hogy ugyanazt az embert játsszák el a színpadon évszázadok óta. Mert, ahogy a nagypapám mondani szokta, az idő és a technológia változik, de az ember nem. Ugyanolyan gyarló volt Kreón és Antigoné Szophoklész drámájában, mint Örkény István Tóték című drámájában a postás, vagy mint Spiró György Csirkefejében bármelyik szereplő. Irány a bársonyszék, ha már világnapja van, ünnepeljük ezt is rendeltetésszerűen és menjünk színházba március végén (is)!
Azt hiszem, a havi feladatokat kiadtam! Jó világnapozást! :-)
Gruber Nóra
